Nizsai Dániel bábjátékkal tért vissza Kanizsára

facebook megosztás

Egykori kanizsai állt színpadra hétfőn a Honvéd Kaszinóban. A hazai környezetben elsősorban Czupi Dánielként ismert bábművész egy dokumentarista vásári bábjátékkal szórakoztatta közönségét.

A most már Nizsai Dániel néven ismert bábművész MMA ösztöndíjasként három évig kutatta Kemény Henrik életét és családjának sorát. Ebből készült az az előadás, melyet először láthatott a kanizsai közönség. A 20. század tragédiáit átélő művészcsalád története igazi hullámvasútra ültette a nézőket.

báb

- Kemény Henrik talán az egyik legfontosabb 20. századi bábművész Magyarországon, hiszen az ő családja kezdte el a Vitéz László történeteket, ami az egyik magyar bábhősünk a Paprika Jancsi mellett. Az ő családja tartotta fent ezt az egész vásári bábos világot, akkor is amikor a szocializmusban ez egyáltalán nem volt divat. Azóta azonban rájöttek, hogy mennyire fontos és nagy érték, amit ő tudott képviselni - árulta el Nizsai Dániel.

Nizsai Dániel 2013-ban végzett színművész-bábszínész szakon a Színművészeti Egyetemen.  12 évig dolgozott a fővárosi Kolibri Színházban, ahonnan tavasszal távozott. Azóta saját előadásokkal járja az országot. Kanizsára Farkas Tibor meghívására érkezett. A program szervezője kiemelte: a bábozás nem csak gyermekeknek való, és úgy tűnik, városunkban számos bábművész nevelkedett.

- Délelőtt is volt egy előadás és éppen felelevenítettük, hogy a bábokat a Horváth Márk készítette, aki unokaöcsém egyébként és szintén bábos. Szóba került a Takács Dani, aki szintén bábművész és egy másik korosztály a Marica produkció. Úgy látszik, hogy Kanizsán szeretik a bábozást - tudtuk meg Farkas Tibortól. 

A kanizsai miniturné alkalmával Nizsai Dániel a Honvéd Kaszinó mellett a könyvtárban, és a javítóintézetben is szórakoztatta közönségét.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.