22 diák mérette meg magát a 33. József Attila Versmondó Verseny döntőjében
A 33. József Attila Versmondó Verseny döntőjét rendezték szombaton a Halis István Városi Könyvtárban. A megmérettetésen 22 felső tagozatos diák szerepelt, a szakmai zsűri egy kötelező és egy szabadon választható művet is értékelt.
A megyei versenyre a városi megmérettetések legjobbjai érkezhettek, a kötelező mű mellett számos különféle vers előadását hallhatta a közönség és a zsűri. Benke Dániel, a könyvtár igazgatója elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy idén ők adhattak otthont a rendezvénynek.
- Nagyon színvonalas versenyről beszélhetünk, 22 versenyző van itt ma velünk, egészen 5-től 8-ik osztályig vannak, az 5-6. az egyik korosztály, a 7-8. a másik korosztály, aki részt vesz. Ugye egy kötelező József Attila vers van, utána a második körben pedig egy szabadon választott verset mondanak el a versenyzők - tudtuk meg Benke Dánieltől.
A háromtagú zsűriben Nagykanizsát Kardos Ferenc költő, a könyvtár igazgatóhelyettese képviselte. A verseny során ugyan fontos a szakmai elbírálás, a versengés mellett a költészet és az irodalom népszerűsítése is a cél.
- Én úgy gondolom, hogy ahogy itt a verseket hallgattam, hogy egy-egy versnek hány féle olvasata, és hány féle előadási módja van. Ez hihetetlenül fontos, hogy mi emberek megtanuljuk kifejezni magunkat, el tudjuk mondani az érzéseinket, a gondolatainkat, a fájdalmainkat. És nyilván egy költemény nem csak arról szól, hogy az iskolában meg kell tanulni, és kötelezően fel kell mondani, nagyon fontos kulturális üzeneteket is közvetítenek, és megtanítanak minket arra, hogy ki tudjuk fejezni saját magunkat - fogalmazott Benke Dániel.
Az 5-6. osztályosok közül Mánfai Szófiát, míg a 7-8. osztályosok mezőnyében Soós Szófia Noémit találta a legjobbnak a szakmai zsűri.
SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)