Vadvirágos rétet alakítanak ki a könyvtár szomszédságában
Hamarosan vadvirágok nyílnak a Halis István Városi Könyvtár mögötti zöldterületen. A munkálatokban az intézmény munkatársainak Nagykanizsa főkertésze, Konrád-Németh Cecília és Pőcze Zsolt, a Völgyerdő Természetvédelmi Park vezetője is segédkezett.
Az intézmény új igazgatója Benke Dániel célja, hogy a városi bibliotéka valódi zöld könyvtárrá váljon, ehhez pedig számos környezetvédelmi kezdeményezéshez igyekszik kollégáival csatlakozni. Az intézményvezető kiemelte, a könyvtár mögötti zöldterület évek óta elhagyatottan áll, emiatt is tűnt célszerűnek a virágosítás. A munka azonban nemcsak környezetszépítési célokat szolgál.
- Itt nem nőtt semmi igazából, úgy gondoltuk, hogy mennyire jól nézhetne ki, ha virágokkal, sőt, nem is akármilyen virágokkal, hanem vadvirágokkal ültetnénk be. Egyrészt ez oktatási céloknak is megfelel, hiszen megmutathatunk olyan növényeket a diákoknak vagy az itt lakóknak, amivel nem nagyon találkozhatnak – árulta el Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
A munkálatokat a résztvevők a reggeli órákban a felásással kezdték, majd 59 féle faj magkeverékét vetették el. Az intézmény néhány hónapja kezdte el a közös munkát a Völgyerdő Természetvédelmi Parkkal. Pőcze Zsolt kiemelte, február végén, március elején a körülmények ideálisak a vadvirágok elültetéséhez.
- Van benne festőpipitér, ami ismertebb az a pipacs, de van macskamenta és számos ritkább faj is – tudtuk meg Pőcze Zsolttól.
Benke Dániel hozzátette, a könyvtár további környezetvédelemmel kapcsolatos programokat szeretne szervezni a közeljövőben, terveik között faültetések is szerepelnek.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)