Világversenyen is bizonyíthatnak a SZKES táncosai
Sikeresen szerepeltek a SZKES Dance táncosai egy Dunakeszin megrendezett nemzetközi versenyen. A csoport junior korosztályos tagjainak koreográfiája, a győzelem mellett, meghívást kapott Barcelonába, a szakág egyik legjelentősebb versenyére.
A 2024/25-ös évad decemberi Unity for Passion Dance Fest elnevezésű versenyén mintegy 400 produkciót mutattak be a különböző csoportok, a SZKES-t hét formáció képviselte. A legjobb helyezést a „Harc a szabadságért” koreográfia érte el, amely első helyen végzett, és ezzel jutott ki a Barcelonadancexperience versenyre. Szécsényiné Kápolnás Edina elmondta, az egyesület történetében többször indultak már Európa-bajnokságokon és nemzetközi viadalokon, ezeket azonban többségében vagy hazánkban vagy közeli országokban tartották, így a katalóniai szereplés különleges lesz. A barcelonai megmérettetést szeptember 5-e és 8-a között rendezik meg.
- Igazából több olyan lehetőségünk volt, hogy menjünk nemzetközi versenyekre külföldre, de ennek ugye anyagi vonzata is van. Ezért eddig nem tudtunk részt venni, de most a lányokkal megbeszéltük, hogy valahogyan összehozzuk ezt a dolgot és elmegyünk erre a versenyre – mondta el Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES Dance Tánccsoport vezetője.
A győztes koreográfiában összesen 14-en vettek részt, valamennyien tagjai voltak a korábbi hazai sikereket elérő csapatoknak is. A produkció cselekménye napjaink egyik problémájára is igyekszik felhívni a figyelmet.
- A tánc egy lányról szól, aki ki akar törni az olyan emberek közül, akik mindenképp a szabadságra törekednek. Igazából érte harcolunk, hogy ő is szabad lehessen, de sajnos igen tragikus vége lesz a táncnak. Ez a tánc a kedvencem - fogalmazott Vastag Vanda Lujza, a SZKES Dance Tánccsoport táncosa.
A koreográfiában Fizl Amina kapta a főszerepet. A csapat egyik legrutinosabb tagja úgy érzi, a saját életét is bele tudta vonni az előadásba.
- Nagyon élvezem, mert közel áll a szívemhez eléggé, mert voltak nehezebb pillanatok az életben, amikor úgy éreztem, hogy esetleg fel szeretném adni a táncot. De visszahúztam magam a toppra és szeretném ugyanitt folytatni - árulta el Fizl Amina, a SZKES Dance Tánccsoporttáncosa.
A SZKES táncosai a győzelem és a kvalifikáció mellett három ezüstérmet, egy bronzérmet, valamint egy-egy negyedik és ötödik helyezést szereztek Dunakeszin. A kanizsai tánccsoport április 4-én tartja az idei gáláját, majd egy héttel később vesz részt idei első hazai versenyén.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)