Kopogtatnak a mínuszok
A hideg idő beköszöntével a zalai rendőrök is kiemelt figyelmet fordítanak a rászorulókra.
Eljött a rövid nappalok és hosszú éjszakák időszaka, és beköszöntött az évszaknak megfelelő hűvösebb időjárás, amikor már sok helyen kell fagyra számítani. A hideg kihívást jelenthet a magányosan élő, idős embereknek, a fedél nélkül élőknek és a krízishelyzetben lévőknek, ezért kollégáink kiemelt figyelmet fordítanak rájuk Zala vármegyében.
Az egyenruhások gyakrabban jelennek meg a kevésbé lakott településrészeken, a hegyi pincék, parkok környékén, továbbá azokon a helyeken, ahol tudják, hogy egyedülálló emberek élnek szerény körülmények között. Védelmük érdekében a rendőrség együttműködik a jelzőrendszer tagjaival, a társhatóságokkal, polgárőrséggel, önkormányzatokkal, segélyszervezetekkel. A személyes beszélgetések során a szakemberek felhívják a kiszolgáltatott helyzetben lévők figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre, és igyekeznek felkészíteni őket azokra a teendőkre, amelyekkel erősíthetik önvédelmi képességüket.
Felelősséggel tartozunk embertársainkért! Hisszük, hogy a krízishelyzetben lévők megsegítése és a tragédiák megelőzése közös ügyünk.
- Kérjük, hogy a megváltozott időjárásra tekintettel jobban figyeljenek a környezetükben élő magányos és idős emberekre, valamint a fedél nélküliekre!
- Amennyiben közterületen olyan személyt látnak, aki segítségre szorul, ne menjenek el mellette, hívják a 112-es segélyhívó számot!
- Segítsenek minden bajba jutott embertársuknak, hiszen ezzel életet menthetnek!
- Gyakrabban látogassák meg a környezetükben élő, kiszolgáltatott helyzetben lévőket, ellenőrizék, hogy van-e elegendő tüzelőjük, otthonukat be tudják-e egyedül fűteni!
- A magányosan élő, idős vagy bármilyen okból rászoruló embereknek nemcsak az egészségi állapotuk lehet veszélyben, hanem bűncselekmény áldozataivá is válhatnak. Beszélgessenek velük arról, hogy ne engedjenek be idegeneket a házukba, és ne dőljenek be a telefonos csalóknak!
A tragédiák elkerülése összefogással megelőzhető! - tette közzé oldalán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
police.hu