Az óceánjárók világába vezette be az érdeklődőket Bonczók Norbert

facebook megosztás

10 év „rabszolgaság” egy óceánjáró fedélzetén – ezzel a címmel tartott előadást Bonczók Norbert a Medgyaszay Házban. A Kalandozó Kanizsaiak elnevezésű programsorozat csütörtöki állomásán is telt ház volt, sokan voltak kíváncsiak arra a világra, amelyet az előadó – zenészként – egy évtizeden keresztül átélhetett.

Az előadás címe a figyelemfelkeltést szolgálta – árulta el a tömegpszichológiát is tanult Bonczók Norbert. Mindezzel együtt egy olyan világot tárt fel a hallgatósága előtt, amiről az emberek nem beszélnek vagy leginkább nem is tudnak. A háttérmunka került előtérbe: kik dolgoznak a luxushajókon, milyen nemzetiségűek, hány órát dolgoznak naponta, milyen körülmények között? 

kalandozó

- Óriási kaland volt, 83 országban jártam, több mint 600 helyen a világon. Megtanultam négy nyelvet. Van egy csomó szakmám, de én a szórakoztatóiparban dolgoztam zenészként, illetve színházi és zenei vezetőként. Viszont aktívan ráláttam a háttérben megbúvó dolgokra. De én abból a szempontból szerencsés voltam, hogy ezeket az országokat láttam is, nem 16 órát dolgoztam naponta, hanem négyet-ötöt. Én tényleg elmehettem a vendégekkel és abból a 83 országból, ahol jártam, én azt láttam is, az elejétől a végéig - mondta el Bonczók Norbert. 

V.A.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.