Előadás a mesterséges intelligencia növekvő szerepéről

facebook megosztás

„A mindennapok mesterséges intelligenciája” címmel tartott előadást csütörtökön este a Halis István Városi Könyvtárban Böjti Bence. A szoftverfejlesztő mérnök prezentációjában hat kérdésen keresztül járta körül a témát.

A nagykanizsai szakember egy világcégnél dolgozik jelenleg, ahol három éve különböző kurzusokon vett részt, amelyek a generatív mesterséges intelligenciához kapcsolódnak. Ez a terület azt segíti, hogy a felhasználók különböző algoritmikusok segítségével készítsenek el új tartalmakat, például szöveget, képeket vagy zenéket. A szakember a prezentációját egy történelmi áttekintéssel kezdte, majd olyan kérdésekre kereste a választ, mint például, hogy mennyire megbízható az MI az élet bizonyos területein. Mint mondta a válaszok keresésével nehéz helyzetben van, mivel a mesterséges intelligencia hétről hétre fejlődik.

MI

- Az úgynevezett Turing-teszt azt próbálja megítélni, hogy az adott beszélgető mennyire emberi vagy gépi. Megkérdeztem a Chat GPT 4-et, hogy ő már megugorja-e a Turing-tesztet, a válasza pedig az volt, hogy a pontos feltételeket, amiket Alan Turing 1950-ben felállított, azokat még nem tudja megugrani és felsorolta, hogy miért nem - mondta el Böjti Bence. 

A városi könyvtárban először tartottak előadást a mesterséges intelligenciáról, ám a bibliotékában már így is számos MI által generált tartalom található, valamint az olvasóknak is igyekeznek naprakészen könyveket biztosítani a témában. Az intézmény munkatársai szerint is egy kiemelten fontos jelenségről van szó.

- A mesterséges intelligencia, mint olyan egy általános dologként jött be az életünkbe. Azt hiszem 2022-ben lett elérhető mindenki számára, és tulajdonképpen az élet minden területét érinteni fogja hosszútávon. Az, hogy rövidtávon ki, hogyan éli ezt meg, azt még mi sem tudjuk - fogalmazott Tóth István, a Halis István Városi Könyvtár informatikusa. 

Böjti Bence a prezentációba igyekezett a közönséget is bevonni, a résztvevők a technika segítségével is tehettek fel kérdéseket az előadónak. A témáról bővebb összeállítást láthatnak mai Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.