Közösségépítő-főzőverseny a PEN-en

facebook megosztás

Idén is megrendezték az immáron hagyománynak számító Tavaszváró Kondérpartit a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban. A közösségépítő főzőversenyre összesen nyolc csapat nevezett.

A kedvezőtlen időjárás ellenére is az elmúlt éveket meghaladó résztvevői létszámmal zajlott az évtizedes múltra visszatekintő főzőverseny. A csapatok 14 és 18 óra között készítették el ételeiket, amelyeknek idén is széles skáláját kóstolhatták a résztvevők.

- Vannak olyan csapatok, akik a biztosra mentek és inkább pörköltalapú, hagyományos alapú, tradicionális ételeket készítenek, viszont akadtak, akik újdonságokkal készülnek. Például készül hamburger vagy kürtöskalács - mondta el Kóti Luca, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ HÖK-elnöke. 

pen

A PEN-en hagyománynak számít, hogy a hallgatók mellett a tanárok, és az intézmény munkatársai is fakanalat ragadnak. Gerencsérné Berta Renáta évek óta részt vesz a kondérpartin, ezúttal munkatársaival „A-team” néven szerepelt közös csapatban. A főigazgató kiemelte, az ilyen programokkal az a céljuk, hogy minél több embert megszólítsanak.

- A nemzetközi hallgatók többsége itt van, úgyhogy azt gondolom, hogy jól sikerült a bevonásuk. Szeretnénk ezt minél szélesebbre fűzni, nyilván azért korlátaink vannak a hallgatói közeg létszáma miatt. Viszont nagy örömünkre a középiskolákból is érkeztek kis csapatok - fogalmazott Gerencsérné Berta Renáta, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója. 

Az elkészült ételeket egy háromtagú zsűri értékelte. A döntnökök végül az iskolavezetés hamburgerét ítélték a legjobbnak.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.