Kondor-bomba és győztes évzáró az FC Nagykanizsánál

facebook megosztás

Kondor Kristóf bombagólja döntött, győzelemmel zárta a szezont az FC Nagykanizsa. Az már a Ferencváros II. elleni siker után biztossá vált, hogy a dél-zalaiak harmadikként végeznek a 2023-2024-es kiírásban. Az utolsó bajnoki ennek köszönhetően komolyabb téttel nem bírt, de így is elhozta vasárnap a három pontot Majosról Gombos Zsolt csapata.

Mind a két gárda számára érdekes hangulatú találkozóra volt kilátás, hiszen a hazaiak már két hete bebiztosították a fő céljukat, azaz bennmaradtak az NB III-ban, míg a Kanizsa egy hete szerezte meg a harmadik helyet. A Majos az utolsó előtti körben komoly pofonba szaladt bele a Dunaföldvár ellen, ennek ellenére jól kezdték a meccset, főleg Vukk Zsombor elfutásaiban volt veszély.

Az első játékrész közepén aztán át tudta venni az irányítást a Kanizsa, többet volt a labda a vendégeknél, de a mezőnyfölény kidolgozott helyzeteket nem hozott, leginkább Szanyi nagy bedobásai révén tudtak veszélyeztetni. A meccset több kemény fault és véleményes ítélet is jellemezte: a kanizsai pad Kondor kilépésénél reklamált piros lapot, a játékvezető azonban nem látta szabálytalannak az esetet. Az első félidő hajrájában egy akción belül jött két remek vendég megoldás, aminek a végén Kondor Kristóf megszerzete a vezetést.

foci

A hosszabbításban aztán a hazaiak is hiányoltak egy kiállítást: egy kanizsai bedobás után jött a majosi kontra, amikor Józsa csak szabálytalanul tudta megállítani a leforduló Pál Mártont. A dél-zalai játékos végül sárgát kapott.

A szünetben Gombos Zsolt egyet cserélt, Varga Dominik állt be Sági Marcell helyére. Érdekesség, hogy a fiatal Varga ezúttal a támadóhármas tagjaként kapott szerepet, a játékrész első veszélyes lövését éppen ő engedte el. A második félidőben három kényszerű csere is bekerült a jegyzőkönyvbe: előbb Józsa nem tudta folytatni, aztán a hazaiaknál Pál Márton bicegett le, majd a 60. percben a kisebb sérüléssel bajlódó Lőrincz is elhagyta a pályát. A Majos küzdött az egyenlítésért, de komolyabb helyzete nem volt a hazaiaknak, míg a Kanizsánál leginkább Kovalovszki veszélyeztetett. Szilágyi Adriánnak is volt egy jó lövése, de a hazaiak fiatal kapusa, Hübner Szabolcs remek teljesítményt nyújtott.

Végül maradt a 0-1, ami Gombos Zsolt szerint annyiból mindenképpen pozitív, hogy egy kemény meccset tudott kapott gól nélkül lehozni az együttese.

– Egy remek csapattal játszottunk, gratulálok a csapatomnak, hogy így, miután megvan a módosított cél, beletettek minden melót. Az, hogy nem olyan volt a játék, ez több okból kifolyólag történt. Nem játszottunk jól, de nem kaptunk gólt és 1-0-ra lehozni egy bajnoki mérkőzést, az mindig jó. Főleg egy ilyen helyzetben. Én annyit kértem a srácoktól, hogy mindent tegyenek meg a győzelemért – mondta el Gombos Zsolt az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

foci

A hazaiaknál Csillag László vezetőedző a rutintalanságot emelte ki, ami miatt nem tudott végül pontot vagy pontokat szerzeni a Majos.

– Ezen a meccsen azért 4 fiatallal játszottunk. Sok játékosom hiányzik, de ez egyáltalán nem mentség, hiszen akik játszottak, jól teljesítettek. Hogy mi a különbség a két csapat között? A rutin és nyilván a gól. A gólt nagyon eltalálta a játékos, gratulálok hozzá. Ezt, ha a kapus ott áll, akkor is nehezen fogja meg. Mindenesetre, ha tapasztalunk és kicsit higgadtabbak vagyunk az előre játékban, akkor valószínűleg eljutunk ziccerekig is – fogalmazott Csillag László, a Bonyhád-Majos vezetőedzője.

Bár a Majos kikapott, így is története legjobb eredményét érte el a 10. hellyel. Ezek után meglepő, hogy Csillag László nem folytatja a munkát a zöld-fehéreknél. Az NB III. Dél-Nyugati csoportját a Szentlőrinc nyerte az Iváncsa előtt, így a baranyaiak várhatják az osztályozó sorsolását. Az FC Nagykanizsa ma tartja szezonzáró rendezvényét, a bronzérmeket ott kapják meg a játékosok és a stábtagok.

M-B.GY.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.