Hamarosan anyák napja –Ajándékötleteikről és gyerekkori emlékeikről kérdeztük a helyieket

facebook megosztás

Csokival, virággal és apró ajándékokkal lepik meg legtöbben az édesanyjukat anyák napján. Május első vasárnapját sokan otthon, a szűk családdal töltik, azonban vannak, akik a nagymamájukat, a keresztanyjukat és az anyósukat is felköszöntik.

A világ különböző pontjain más időpontokban ünneplik az anyák napját, Magyarországon május első vasárnapján. Ezen a napon a gyerekek és a felnőttek egyaránt ajándékokkal lepik meg az édesanyjukat, megköszönve ezzel a tőle kapott gondoskodást. Stábunk azt kérdezte a kanizsaiaktól, mit jelent számukra ez az ünnep.

– Nekem ez lesz az első igazi anyák napjám, mert ez lesz az első közös a kislányommal, de anyukámat és a nagymamámat mindig megköszöntjük kiskorunk óta. Most már a temetőbe megyünk ki a nagymamához – mondta el Csizmadia Varga Kata.

Az iskolákban és óvodákban minden évben nagy hangsúlyt fektetnek az anyák napjára, amire sokan még felnőttként is örömmel emlékeznek vissza.

– Mi is készítettünk minden évben ajándékokat, verset tanultunk, illetve mi is virágot adtunk. Amikor nagyobbak voltunk, főztünk finom ebédet és azzal is megköszöntöttük anyut – árulta el Simonné Tóth Marianna.

anyák napja

Kiss Dávid ezt a napot mindig a családjával tölti. Elmondta, nem csupán az édesanyját szokta felköszönteni.

– Ilyenkor el szoktam menni a virágboltba. Szoktam venni egy cserepes virágot, ami sokáig megmarad. Ezt szoktam édesanyámnak adni, mamámhoz el szoktam menni, anyósomat is ilyenkor felköszöntöm, szóval igazából akik anyák, keresztanyukámat például – tudtuk meg Kiss Dávidtól. 

Nem mindenki gondolkodik napokkal előre az ajándékon, és vannak, akiknél nem a meglepetésen van a hangsúly ilyenkor.

– Az utóbbi időben inkább valami virágot veszek, vagy valami kisebb ajándékot, vagy amire éppen szüksége van. Általában meg szoktam kérdezni, mit szeretne és akkor azt szoktam neki venni – fogalmazott Gyergyák Ágnes. 

Ahogy az a megkérdezettek válaszaiból kiderül, a többség virágot vesz május első vasárnapján, de vannak, akik más ajándékokkal is készülnek. A beszélgetésekből bővebb összeállítást láthatnak Megkérdeztük című műsorunk szombati adásában.

T.CS.

(Kép: yandex.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.