A klímavédelemről a gyerekek nyelvén – Projektnapot tartottak a Péterfy-iskolában

facebook megosztás

A Föld napja alkalmából tartottak projektnapot hétfőn a Péterfy-iskolában. Az eseményen a fiatalok a fenntarthatóság és a környezetvédelem fontosságról hallhattak, majd gyerekelőadásokkal és szemétszedéssel folytatódott a nap.

Április 22-én világszerte ünneplik a Föld napját. Ehhez kapcsolódva egy kiállítás is látható a Péterfy-iskolában – a diákok hulladékokból készítettek használati tárgyakat, például dekorációs elemeket vagy ékszereket. Több szakértő is érkezett az intézménybe, akik ismeretterjesztő előadásokkal készültek a gyerekeknek.

projekt

– Ők egyrészt a Netta Pannoniától érkeznek, aztán a Pannon Egyetemről, illetve Budapestről a Fenntarthatósági Intézettől. Utána gyerekelőadások hangoznak el Ökolábnyom, illetve Zéró hulladék címmel, hetedik és nyolcadik osztályos gyerekeknek az előadásai, majd pedig – csatlakoztunk a TeSzedd! akcióhoz – itt az iskola környékén indulunk el szemetet szedni a gyerekekkel – mondta el Fábián Andrásné, a Péterfy-iskola pedagógusa. 

A 21. század egyik legnagyobb kihívása a klímaváltozás és annak szélsőségei – fogalmazott Kovács Erik a levegővédelemről szóló előadása kapcsán. Mint mondta, arra igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét, hogy ők maguk mit tehetnek a saját környezetük megóvásáért.

projekt

– Nagyon sok helyen tartok előadásokat az országban és most már a határainkon túl is. Úgy vettem észre, hogy különösen a Z generációt és az alfa generációt nagyon érdekli a téma. Ők már ebbe születtek bele, ezekbe a környezeti változásokba születtek bele, ebbe a környezeti problémába és nekik a mindennapjaikhoz ez hozzátartozik. Ha csak belegondolunk, a közösségi médiában nap mint nap látnak ezzel kapcsolatos videókat, tartalmakat, ezért őket nagyon érdekli ez a téma – tudtuk meg Kovács Eriktől, az MCC Klímapolitikai Intézet vezető kutatójától. 

A projektnapoknak mindig nagy sikere van a diákok körében, hiszen ahogy azt Fábián Andrásné kiemelte, egy-egy ilyen eseményen számos gyakorlati ötlettel gazdagodhatnak a diákok. Úgy fogalmazott, ha ezeket beépítik a mindennapokba, akkor egy sokkal tudatosabb generáció válhat belőlük.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.