44 tanuló 148 alkotása látható a Medgyaszay házban

facebook megosztás

A Zeneiskola képzőművészet-tanszakos diákjainak nyílt kiállítása hétfőn a Medgyaszay Házban. A tárlat a Szín-játék címet viseli, a csaknem félszáz tanuló alkotásai még több héten keresztül díszítik a kulturális intézmény előterét.

Minden esztendőben szervez egy olyan kiállítást a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola, amelyen mindhárom telephely megmutatkozik, így lehetőség van rá, hogy a növendékek a nagyközönség elé tárják műveiket, tehetségüket. A jelenlegi tárlaton 44 tanuló összesen 148 alkotása látható, amelyek különböző technikával készültek.

kiállítás

- A kiállítás címe Szín-játék, ami egy szójáték is. Arra utal, hogy szeretünk játszani a színekkel és a kiállításon látható képek is javarészt színes technikával készültek, rendkívüli színgazdagság jellemzi őket. Az órákon minden diák a saját tempójában haladhat, igazából nincs semmiféle kényszer. Van, aki gyorsabban dolgozik, több képe van, van, aki lassabban halad, kevesebb munkát sikerül elkészítenie. De igazából a játék, az öröm, a kikapcsolódás, az élményszerzés az, ami jellemző – fogalmazott Kovácsné Pintér Renáta, az FFZAMI képzőművészet-tanára.

A tanulókat és a büszke családtagokat Baráth Adrienn, a Zeneiskola igazgatója köszöntötte, majd Babati Csaba ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe. A Híradó kérdésére válaszolva a művésztanár elmondta: általános iskolákban heti egy rajzóra áll rendelkezésre, viszont a vizuális oktatásra tágabb lehetőséget nyújt az intézmény, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola.

kiállítás

- A vizuális kultúrának számos területe van, a művészettörténet, a mozgókép- és médiaismeret, aztán a különböző ábrázolási rendszerek. Mindezek használata, a színelmélet és így tovább, ez nagyon sok. Itt viszont a gyerekek nyugodt körülmények között, heti négy órában tudják kamatoztatni azt a tudást, amit eddig megszereztek – mondta el Babati Csaba művésztanára. 

 

Babati Csaba szerint a kiállított képek szemet gyönyörködtetőek, ugyanakkor a tehetség kibontakoztatásához szükség van a tanárokra és nem utolsó sorban a szülők támogatására. Minderről bővebben lesz szó Családias című magazinunk egy későbbi adásában.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.