Vona Gábor és pártja bemutatkozott a nagykanizsaiaknak
Közösségi estet tartott hétfőn a Medgyaszay Házban a Második Reformkor politikai párt. Az eseményen Vona Gábor pártelnök és Pekárné Farkas Emese EP-képviselőjelölt vett részt.
A Második Reformkort, amely 2023. októberében szerveződött politikai párttá, alapítványként hozta létre Vona Gábor. A politikus kiemelte, szerintük igény van egy harmadik alternatívára a jelenlegi helyzetben, mert az emberek egyre kevésbé találják meg a közös hangot a kormánnyal és az ellenzékkel. Hozzátette, egy nagyobb politikai versenyhelyzet színesebb közéletet is teremtene, mint amikor két pólus közül kell választani. Példaként az első reformkor időszakát hozta fel, amely szerinte a mai napig egy példamutató magyar modell, ahol a korszak legfontosabb ügyei mögé politikai, ideológiai és származási kérdés nélkül tudtak odaállni az emberek.
- Mi megfogadtuk a legelején, hogy nem akarunk ebben a törzsi viszálykodásban részt venni, hanem a politikai stílussal is igyekszünk példát mutatni, magunknak is és másoknak is, hogy ne legyen ennyire vérre menő, ennyire az életünket minden pontján behálózó dolog a politika. Az legyen az, ami, a közösség ügyeinek megoldásával kapcsolatos viták. A vitának mi is a pártján vagyunk, a veszekedésnek viszont nem – fogalmazott Vona Gábor, a Második Reformkor pártelnöke.
A Második Reformkor az európai parlamenti választásokon is részt vesz, júniusban Vona Gábor lesz a listavezető, míg a második jelölt Pekárné Farkas Emese lesz. A párt alelnöke hangsúlyozta, politikájukban igyekeznek a fiatalokat megszólítani, mivel a magyar 18-35 éves korosztály 94 százaléka elgondolkodott már azon, hogy külföldön képzeli el a jövőjét. Ezt az arányt szeretnék jelentősen csökkenteni.
- A legszomorúbb, hogy szétszakít családokat ez a politika és nagyon sokaknak a valósága sajnos az, hogy a vasárnapi asztalt maximum videóhívásban tudják körül ülni, nem pedig a család fizikai valójában. Erre reagálnia kell a politikának és felelősségteljes politikát csak akkor folytathatunk, ha erre reagálunk. Ez önmagában nagyon sok fiatalt megszólít, a tagságunkban is elég nagy a fiataloknak az aránya, de mi úgy is definiáljuk a fiatalságot, nemcsak mint egy korosztály, hanem mint bizonyos életszituáció - mondta el Pekárné Farkas Emese, a Második Reformkor alelnöke.
Vona Gábor elmondta, a kampányidőszakban mintegy 200 települést járnak be, hogy megismertessék az embereket a pártjukkal. Az elnök hozzátette: a két év múlva esedékes országgyűlési választásokon nem szándékoznak más frakcióval közösen indulni.
K.T.
(Képek: Kanizsa TV)