Rajtoló NB II-es kézilabda rájátszás

facebook megosztás

A két NB II-es kanizsai kézilabda együttes megkezdi rájátszásbeli szereplését az alapszakasz 14 fordulóját követően a szezonban. A férfiak a bajnoki címért mennek a felsőházban, míg a hölgyek a minél jobb szereplésért az alsóházban.

A Nagykanizsa férfi NB II-es kézilabdázói (képünkön) az E csoport élén végezve kilenc pontot hozott magával a felsőházba, ahol jórészt a fővárosba, vannak legalábbis annak vonzáskörzetébe lesz hivatalos bajnoki meccsek alkalmával, illetve e gárdák látogathatnak majd Kanizsára. Csordás Marcellék az összesített felsőházi táblázat alapján jelenleg a második helyen állnak és Csalló Ádám edző tanítványai a fővárosba utaznak, ahol a negyedik helyen forduló Csepel DSE vendégei lesznek - szombaton 16 órától a Laurencz László Sportcsarnokban. A férfiaknál a cél igencsak egyértelmű, a második helyezést az elsőre „váltanák”, ehhez persze immár nem a jól ismert ellenfelekkel mérkőzhetnek az elkövetkezendő nyolc meccsük során. A Csepel mellett a VSK Tököl, az Érdi FKSE-Treff 99, valamint a - jelenleg listavezető – Százhalombattai KE lesznek a kanizsaiak ellenfelei.

A Tungsram SE Nagykanizsa -szintén NB II-es - női együttese az alsóházi rájátszást – három ponttal és a hetedik helyen állva - hazai környezetben kezdi meg szezonja második felét. Tóth László csapata vasárnap 15 órától a Kanizsa Arénában éppen az első helyezett Budaörsöt látja vendégül. A Moyra Budaörs-Handball U21 mellett a kanizsaiak még az elkövetkezendő hetek során az Érd U21, a VSK Tököl, valamint a Szigetszentmiklós NKSE II ellen mérkőzhetnek.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.