Hétköznapi apákról szóló darabbal folytatódott a kanizsai színházi évad

facebook megosztás

Magánéleti problémákat boncolgató komédiával zárult a Bródy-bérlet előadás-sorozata a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az „Apád füle” című színdarabban Nagy Sándort, Adorjáni Bálintot, Elek Ferencet és Fenyő Ivánt láthatta a kanizsai közönség.

A néhány óra eseményeit felölelő cselekmény négy jó barátról szó, akik közül hárman évek óta házasságban élnek és családot alapítottak. A társaság a feleségeik távozása után úgy dönt, elmegy szórakozni, amikor is a negyedik tag bejelenti, hogy főnöke lánya terhes tőle. A közönség az ő vívódását láthatja, miközben barátai tanácsokat adnak neki.

- Olyan problémákat vetünk fel vagy vet fel a darab, ami az apaság témáját járja körül, tehát általában olyan emberek jönnek megnézni az előadást, akik rendelkeznek már egy vagy két gyerekkel, vagy akik gyermekvállalás előtt vannak. Ezek a félelmek és problémák abszolút jelen vannak az életükben és nagyon jól veszik az előadást - fogalmazott Adorjáni Bálint színész. 

hsmk

A négy színész ebben a darabban játszik először együtt, de hamar megtalálták a közös hangot nemcsak a színpadon, hanem az életben is. Nagy Sándornak az egyik személyes kedvence lett a darab.

- Hozzám nagyon közel állnak az ilyen darabok, mert én a Játékszínben is játszom egy olyan darabban a „Teltházban”, ahol egyedül játszom 40 karaktert és ott senki más nem kap teret csak én. Én nagyon szeretem és mi is nagyon szeretünk együtt lenni, most is együtt utaztunk ide le Nagykanizsára és örülünk annak, hogy szép számmal lesznek nézők. Ezt a darabot kiváltképp szeretjük és ajánljuk mindenkinek – tudtuk meg Nagy Sándor színésztől. 

A négy karakter különböző archetípusokat testesít meg, akad köztük nőcsábász, papucsférj, nagymenő ügyvéd és született családapa is. Az utóbbi szerepet játszó Elek Ferenc kiemelte, amellett, hogy a darab tele van humoros pillanatokkal, a drámai jelenetek is megkapják a hangsúlyt.

- Egy férfi találkozhat akár egy életközepi válsággal vagy akár egy induló válsággal vagy azzal, hogy hogyan számol el az addigi életével, mennyire tartalmasan töltötte vagy, hogy megérte-e családot alapítani, gyermekeket nemzeni. Én azt gondolom, hogy megéri -  szögezte le Elek Ferenc színész. 

hsmk

Fenyő Iván is a szereplők közötti kémiát emelte ki, amely az évek alatt is erősödött. A színész elmondta, a Tallós Rita által rendezett előadásokon nem egyszer előfordult már, hogy improvizáltak bizonyos jelenetekben.

- Szerintünk így feldúsítottuk a darabot, így talán az alap is egy picit jobb lett, izgalmasabb lett, ránk lett jobban írva. És Rita, a rendezőnk elfogadta, hogy beleimprovizálunk. Talán ennek az eredménye és a záloga, hogy 2018 óta nagyon nagy siker - mondta el Fenyő Iván színész. 

A darabban több világsláger vicces átirata is felcsendült a négy főszereplő tolmácsolásában.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.