Újra megrendezték a PEN-en a Kocamurit

facebook megosztás

Idén sem maradhatott el a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ által szervezett Kocamuri. A helyi kampuszon tradíciónak számító ügyességi és szellemi versengésben a város több pontján is különböző feladatokat kellett végrehajtania a résztvevőknek.

A pandémia miatt két esztendő kimaradt, de csaknem 20 éves múltja van az eseménynek a nagykanizsai kampuszon. Korábban a programot egy disznóvágással kapcsolták össze, ám az elmúlt két évben már nem a helyszínen dolgozták fel a Dezső nevű malacot, amelyet este elfogyasztanak. A szervezők idén egy 10 állomásos túrát állítottak össze a népes csapatoknak

- Vannak egyetemi központi feladatok és állomáspontok, illetve a városba kihelyezett állomáspontokkal készülünk. Változatos feladatok lesznek, vannak szórakozóegységek, ahol a hallgatók, illetve a résztvevők kicsit lazább, szórakoztató feladatokkal találkozhatnak majd. De vannak azért általános tudást is igénylő feladatok is – mondta el Kóti Luca, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ HÖK-elnöke. 

kocamuri

Az állomáspontok között a Magic Ritmo klubhelyisége, a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ, valamint a Tourinform Iroda is szerepelt. A PEN kollégiumában a résztvevőknek egy disznóvágással kapcsolatos fejtörőt kellett megoldaniuk, míg a főépületben az ügyesség játszotta a főszerepet, ott speciális szemüveget viselve kellett célba dobni. Az eseményen nemcsak kanizsaiak vesznek részt, Patócs Nándor korábban Veszprémben tanult és kilenc éve visszajáró vendégnek számít barátaival.  

- Ami mindig megragad bennünk az a kanizsaiaknak a nagyon-nagy vendégszeretete, ami fogad bennünket. Ezért is jövünk el mindig egy nappal a Kocamuri előtt már, hogy itt lehessünk és ebben a közösségben lehessünk, mert mindig nagyon szívesen jövünk és nagyon-nagyon jó a hangulat – tudtuk meg Patócs Nándortól. 

A kocatúra eredményhirdetését ma este rendezik az egyetemen, majd a résztvevők a vacsorát követően közösen ünnepelhetik az idei Kocamurit.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.