Megalakult a Somogyi Függetlenek Szövetsége

facebook megosztás

Megalakult a Somogyi Függetlenek Szövetsége. A nagyatádi sajtótájékoztatón a szövetség elnöke dr. Steinmetz Ádám elmondta, hogy a vármegye közéletében évek, évtizedek óta sikeresen részt vevő, független, tapasztalt alapítók célja Somogyország fejlődésének és az itt élő emberek boldogulásának elősegítése.

sz

Fontos az, hogy megállítsák a vármegyében a lakosság számának drasztikus csökkenését, valamint növeljék az önkormányzatok mozgásterét. A Somogyi Függetlenek Szövetsége ezért meg fogja mérettetni magát a Somogy vármegyei képviselőválasztáson, alternatívát teremtve azon somogyi polgárok számára is, akik az utóbbi években csalódtak a politikai pártokban. Az elnök hangsúlyozta, hogy nem ellenzéki szerepre készülnek.

Ormai István Nagyatád polgármestere, a szövetség elnökségi tagja az elmúlt 30 évben szerzett önkormányzati tapasztalatait kamatoztatná a vármegye javára az új közgyűlésben. A nagyatádi polgármester arról is beszélt, hogy mára szétszakadt a vármegye fejlettségi szempontból. A Dél-Somogyi térség fejlesztése nagyobb figyelmet igényel, ehhez például a 68-as út felújítása nélkülözhetetlen. Kiemelte azt, hogy a szövetség tagjai elkötelezett lokálpatrióták, nem párttagok, tehát nem is köti őket semmilyen pártdirektíva.

Sütő László Marcali polgármestere, elnökségi tagja ugyancsak a több évtizedes közigazgatási gyakorlatát vinné az új közgyűlésbe. Mint elmondta: a most megalakult szövetség nem valami ellen, hanem valami mellett van. Ahogy fogalmazott, a Fideszt kisebbik koalíciós partnernek el tudja képzelni. Példának Marcalit említette, ahol a saját egyesületének most is többsége van a testületben, de két cikluson át is volt fideszes alpolgármesterük.

Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke, az új szövetség elnökségi tagja kifejtette, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapnia a vármegye idegenforgalmának. Javítani kell a vendéglátók helyzetén, és új stratégiát kell alkotni azért, hogy minél jobban ki lehessen használni Somogy természeti adottságait.

A szövetség elnökségi tagja még Siófok polgármestere, dr. Lengyel Róbert is, aki betegség miatt nem tudott részt venni a tájékoztatón. - közölte szerkesztőségünkkel a Somogyi Függetlenek Szövetsége.

 

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.