Huszonegy néptánccsoport lépett a HSMK színpadára

facebook megosztás

Gyerekek és felnőttek közös táncfesztiválját tartották szombaton a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Zala Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és a Zala Megyei Néptánc Antológia összevont rendezvényén huszonegy zalai együttes lépett a színpadra.

Nagy volt az érdeklődés szombaton délután a HSMK-ban, ahol nyolc gyermek és tizenhárom felnőtt csoportból mintegy négyszázötven fellépő szórakoztatta a közönséget. Tóth István szervező elmondta, tavaly elmaradt a felnőttek bemutatkozása, így idén egy napon szervezték meg a két eseményt. Hozzátette, a busók is fontos szerepet kaptak programon.

– Huszonhárom produkció lesz. A program elején a gyerekek fognak bemutatkozni és a vége felé a felnőtteknek a produkciója lesz látható. Közben a busók is megérkeznek majd hozzánk. A mai nap itt vannak Nagykanizsán a busók. Az Erzsébet térről feljönnek majd ide a színházterembe, itt is kicsit zajoskodnak, itt is elűzik a telet, és utána folytatódik majd a program – fogalmazott Tóth István, a Zala Megyei Néptánc Antológia szervezője. 

néptánc

Nemcsak Kanizsáról, hanem Lentiből, Sármellékről és Keszthelyről is több csoport jött a fesztiválra. Rácz Petra néptáncpedagógus öt zalaegerszegi együttessel érkezett. A céljuk az volt, hogy ne csak a szűkebb környezetüknek mutathassák be a koreográfiáikat.

– Nagy örömmel vettük, amikor Tóth István Csonti megkeresett minket is, hogy lesz ez a megyei antológia – a tavalyi évben is itt voltunk –, és nagy lelkesedéssel jöttek a szülők is, illetve a felnőtt táncosok is azonnal igent mondtak, hogy igen, persze menjünk, mutassuk meg Nagykanizsán is, hogy mit tudunk – tudtuk meg Rácz Petrától. 

A néptáncfesztiválra sokan voltak kíváncsiak, így a fellépők telt ház előtt léphettek a színpadra.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.