Csak – ez volt a polgármesteri válasz a bizottsági helyek feltöltésére

facebook megosztás

2019 óta üresek ezek a bizottsági helyek, semmi nem indokolta, hogy soron kívüli döntést hozzunk róla – fogalmazott Horváth Jácint a keddi közgyűlés kapcsán. A polgármester előterjesztése alapján a pénzügyi grémiumba Siposné Gerencsér Henriett, az ügyrendibe Várfali Tibor, az oktatásiba Radics Bálint és Kuti László, míg a szociálisba Sárdi Zoltán kapna helyet, a napirendet azonban nem vették fel, így elmaradt az eskütétel.

Mint azt a Percről percre tudósításunkban már olvashatták, mindössze 25 percig tartott a második februári soron kívüli ülés. Eredetileg a tavalyi költségvetés módosítása lett volna csak napirenden, de a polgármester beterjesztette a bizottsági helyek feltöltését, az öt érintettből négyen ott is voltak a Vasemberházban. Horváth Jácint emlékeztetett, korábban az ÉVE hasonló kérését is azzal utasította el Balogh László, hogy ez soros ülésre való napirend. Míg most, fordított esetben a miért kérdésre a polgármester csak annyit mondott, hogy csak.

– Most 2024 eleje van, nagyjából fél év van vissza ebből a ciklusból. S valamiért most világosodott meg polgármester úr, hogy bizottsági tagokat kéne választani a megüresedett helyekre. Én azt gondolom, hogy behozhatta volna januárban, azt nem értem, hogy ezt miért nem látta vagy a következő soros ülésünkre, március végére. Nyugodtan hozza be, hiszen nyilvánvalóan, a politikai megállapodás alapján mi ezt támogatni fogjuk. Azt viszont nem indokolja semmi, hogy miért a soron kívüli ülésen kell erről dönteni – mondta el Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

éve

2024-es költségvetése még nincs a városnak. Ahogy arról már írtunk, az ÉVE úgy számol, csak akkor lehet tartani a 2019-es szintet, ha a rezsivédelmi alapból a kormány minimum 1,6 milliárd forintot szán Kanizsának. Erről azonban még nem jelent meg semmilyen hivatalos információ.

– Még a mai napon sem volt fenn erről hír. De ettől függetlenül lehet költségvetést elfogadni, maximum később módosítjuk a költségvetést azokhoz a számokhoz, amiket elfogadnak. Nem jelent ez problémát, nem jelentett volna problémát az sem, hogy ez februárban megtörténjen. Mi nem tudjuk behozni a költségvetést, csak a polgármester tudja behozni, így meg vagyunk kötve. Amikor ő behozza, mi akkor tudunk róla legközelebb tárgyalni – fogalmazott Horváth Jácint.

Ezt az időpontot Balogh László ki is hirdette, március 12-én lesz a 2024-es költségvetési tárgyalás. Ott az SZMSZ szerint nincs időkorlát, tehát megkötés nélkül szólalhatnak fel a képviselők. Horváth Jácint teljes értékelőjét visszanézhetik Youtube-csatornánkon.

M-B.GY.

(Kép: Horváth Zoltán)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.