A tizedik civil véradáson várták a segíteni vágyókat a HSMK-ban

facebook megosztás

Tizedszer szervezett véradást a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A szervezők kedden 9 és 12 óra között várták a segíteni vágyókat a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Ezúttal 17-en nyújtották a karjukat.

Ez egy új színfolt a civil szervezetek körében, hogy más módon is hozzájáruljanak a társadalom jólétéhez – fogalmazott Győrfy Anikó, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ nagykanizsai koordinátora. Néhány évvel ezelőtt újdonságként indították el a kezdeményezést, mára pedig hagyománnyá vált. Győrfy Anikó hozzátette, bár minden korosztályból érkeznek segíteni vágyók, a fiatalok megszólítása még mindig nehézséget jelent, azonban ezúttal a Zsigmondy-iskola diákjai közül is többen érkeztek a programra.

véradás

– Az önkéntesség, a társadalmi szerepvállalás a fő jellemzője egy civil szervezetnek és ezzel a normál tevékenységeinken kívül – hogy önkénteskedünk, bevonódunk a civil szervezet munkájába – ez egy szimbolikus hozzájárulás, hogy a vérünket is adjuk az emberekért, akik rossz állapotban vannak egészségileg – mondta Győrfí Anikó. 

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.