A kanizsaiak sörfogyasztása is csökkent

facebook megosztás

Egy év alatt 10 százalékkal csökkent a magyarországi sörfogyasztás 2023 végére. A stábunk által megkérdezett vendéglátós üzletvezető és a nagykanizsai lakosok is érzik a visszaesést, amit a megemelkedett áraknak tulajdonítanak.  

A Magyar Sörgyártók Szövetsége sajtóközleménye szerint 2022 és 2023 közötti 6,006 millió hektoliterről 5,4 millióra hektoliterre csökkent a magyarok sörfogyasztása. A statisztikát ráadásul tovább rontja, hogy tavaly bővült a hazai termékkör. Varga Katalin a saját vendéglátóhelyén is érzi a visszaesést. Szerinte télen amúgy is kevesebb sör fogy, ám a kézműves, prémiumitalok eladásának csökkenését már korábban is megérezte.

- Mivel az embereknek kevesebb pénzük van, meggondolják, hogy mire költenek. Sajnos eléggé felmentek az árak mindenben, télen a sörök árát mindig emelik a sörgyárak, mondjuk nálam kevés nagyüzemi sör van – tudtuk meg Varga Katalintól, a Koffein Tanya üzletvezetőjétől. 

A fogyasztás visszaesését a nagykanizsaiak is tapasztalják. Kotnyek István úgy látja, az emberek egyre inkább áttérnek más italok fogyasztására, mert nem szeretnének nagyobb összegeket kifizetni egyetlen italért. 

sör

- Észre lehet venni a boltokban és a szórakozóhelyeken is, hogy a sörfogyasztás csökkent, ezt nagyban befolyásolja az ára. Ugyanis a boltokban és a vendéglátóhelyeken is fölment a sörnek az ára. Egy-két vendéglátóhelyen már jelezték is a vendéglátósok, hogy sokkal kevesebb sör fogy. Nálam van egy lélektani határ a sörért, ami körülbelül egy ezres, annyit még kifizetek a sörért – fogalmazott Kotnyek István. 

Akadnak olyanok is, akik a jelenlegi gazdasági helyzetben döntöttek arról, hogy mérsékelik a sörfogyasztást és igyekeznek spórolni.

- Én is kevesebbet fogyasztok. Napi hármat meg szoktam inni, de most csak egyre futja - mondta Csesztregi Ferenc.

A statisztikai adatok szerint a szállodákat, éttermeket, kávéházakat magába foglaló HORECA-szektorban forgalmazott nagyhordós kiszerelés eladásai 9 százalékkal csökkentek 2023-ban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.