Érdekes emberek, érdekes történetek 62. - Egy regény, Az espani bankrablóról

2024. január 11. – 07:02

Angol nyelv, irodalom és kultúra szakos végzettségű tanár, televízió- és rádióriporter, újságíró, szakképzett vízimentő, és nem utolsósorban író. Diákként nem szeretett tanulni, de a pedagógus vénája ennek ellenére megmutatkozott abban, ahogyan feladta a „leckét” magának. Kis cetlikre ráírta, hogy „Olvass!”, és azokat végig ragasztotta a lakásban. A napokban került a boltokba Bánovics Attila első regénye, és csupán néhány órának kellett eltelnie ahhoz, hogy „Az espani bankrabló” megérkezzen Kanizsára.

- Ez egy krimi és kalandregény. A cselekménye több országban játszódik, a főszereplő nagy utat tesz meg, míg eljut Espanba, amely a regény szerint egy kisváros Franciaország déli részén. Úgy írtam meg, hogy aki elolvassa, jól fog szórakozni, és amikor befejezi, sajnálja majd, hogy miért nem folytatódik a történet.

Az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent könyv alaptörténetéről a szerző elárulta, hogy egy bankrablás után eltűnik 100 kiló pénz, amelynek 20 évvel később ered a nyomába egy kisvárosi detektív. Van benne magyar szál is. Két Magyarországról disszidált férfi és egy amerikai társuk 1972-ben rabol ki egy bankot New York-ban. Minden jól megy, amíg ki nem lépnek az épületből. Az egyik rablót már az utcán elkapják a rendőrök, a másik egy nappal később feladja magát a rendőrségen, mindketten börtönbe kerülnek, míg a harmadik eltűnik, ahogy a pénz is. 20 évvel később Dél-Franciaországban, Espan városában egy golfpályán találnak egy ismeretlen holttestet. Pont ezen a pályán játszik egy gazdag ember, akiről a rendőrség hamarosan megtudja, annak idején részt vett a New York-i bakrablásban. Ő az, aki feladta magát a rendőrségen, majd leülte a büntetését. A helyi kisváros nyomozónőjének kell kiderítenie, hogy mi köze van a golfpályán talált hullának a 20 évvel korábbi bankrabláshoz, az eltűnt bűntárshoz, nem utolsó sorban pedig a pénzhez. Sok helyen játszódik a történet, Amerikában, Franciaországban és Magyarországon is,. A történet szerint a főszereplő és a barátja még a ’60-as években innen vágnak neki a „Vasfüggönynek”, hogy elszökjenek az országból.

Akár megtörtént eset is lehetne!
Hát igen – gondolkodik el az író. – De nem az – vágja rá határozottan. Az egészet csak kitaláltam, egy fikció.
Tősgyökeres kanizsai vagyok, a nagyszüleim is azok voltak, sőt még katona is Nagykanizsán voltam – idézi fel fiatalkorát Attila. – Bár az utóbbi években egyre kevesebb időt töltök itt, mert külföldön dolgozom. A Péterfy Sándor Általános Iskola sport tagozatos osztályába jártam. Sportakrobata voltam és sportolok a mai napig is, hobbi szinten. A tanulmányaimat az akkori Landler Jenő Gimnázium szuper jó osztályában folytattam. Okos osztálytársaim voltak, így kilógtam közülük, mert nagyon rossz tanuló voltam. Magyarázhatnám ezt azzal, hogy minden más érdekelt, csak a tanulás nem, de valójában semmi sem érdekelt. Talán én lehettem az egyetlen az osztályban, aki nem jelentkezett továbbtanulni. Nem a jegyeim miatt, hanem mert nem is akartam, ez sem érdekelt. A következő 4 évem csak úgy eltelt. Voltam katona, képesítés nélküli tanár – akkor még volt ilyen, most lehet, hogy megint lesz –, veti közbe. – Ehhez képest azóta van 3 diplomám és folyékonyan beszélek 2 idegennyelvet. Ami persze nem azt jelenti, hogy behoztam volna a lemaradást, legalábbis, ha arra gondolok, milyen komoly karriert futottak be többen az osztálytársaim közül. Mindenesetre mire felnőttem, megszerettem a tanulást. A mai napig is rengeteget olvasok, érdekelnek a tudományos ismeretterjesztő könyvek, az elméleti fizika, a kozmológia. A kanizsai könyvtárban nem nagyon van már olyan könyv a fizikáról, a matematikáról vagy a csillagászatról, amit ne olvastam volna ki legalább egyszer. Természetesen sok ilyen témájú könyvet is vásárolok. Ráadásul az interneten ilyen témában tanfolyamokat is el tud végezni az ember.
Hogyan lettél újságíró?
Tulajdonképpen véletlenül. Főiskolára jártam még ’98-ban, amikor Nagykanizsán megnyitották a Magyar Rádió Körzeti Stúdióját, és én a nyári szünetben bementem oda valamiféle munkát keresni, aztán ott ragadtam. Jól éreztem magam abban a környezetben, és 8 évig ott dolgoztam rádióriporterként. Ebből 2 évet Budapesten töltöttem a Kossuth Rádió Krónika című műsoránál, ahol rengeteget tanultam. A legjobb újságírók – Rangos Katalin, Nej György, Kristóf Gábor, Márványi Péter –, alkotta fantasztikus csapattal dolgozhattam együtt. Nagyon szerettem azt a munkát is, de nem tetszett, hogy sokunkat, jóindulatúan mondva félig legálisan, de valójában illegálisan dolgoztattak. Közben elkezdtem még egy főiskolát, az angol szakot, aztán 2006-ban otthagytam a rádiót, és elmentem 2 évig tanítani. Aztán kaptam egy tudósítói ajánlatot az RTL Klub Híradótól, amire azonnal igent mondtam, és 4 évig ismét újságíró lettem. Nagyon szerettem ezt a hivatást, ezekben az években tanultam meg írni. Közben voltam hírügynökségi tudósító is, úgyhogy sokféle műfajt kipróbáltam. Amikor a riporteri pályám véget ért, egy idő után hiányozni kezdett az írás. Korábban írtam verseket is, a rendszerváltás utáni időszak legszínvonalasabb irodalmi folyóiratában, a Holmiban is publikáltam. Az újságírás után hobbiként kezdtem el prózát írni. Nem veszem olyan nagyon komolyan, szórakozom ezzel, és szórakoztatni szeretnék vele. Ez a regény is ilyen.
Hamarosan visszautazol Ausztriába. Mióta dolgozol külföldön?
Kilenc éve Ausztriában dolgozom, de teljesen más munkakörben, mint itthon. Télen egy 4 csillagos szállodában éjszakai recepciós vagyok, míg nyáron egy termálfürdőben úszómester. Korábban 5 teljes szezont töltöttem el vízimentőként a Balatonon. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatánál szereztem a képesítést, amit azért emelek ki, mert erre tényleg büszke vagyok. Arra is, hogy sikeresen elvégeztem azt a nagyon kemény tanfolyamot, és arra is, hogy a vízimentő közösség része lehettem. Úszómesterként is hasonló a feladatom. Kicsit morbidnak hangzik, de szeretem az elsősegélynyújtást. Azért morbid, mert ehhez valakinek meg kell sérülnie, ami nem jó. Korábban soha nem jutott volna eszembe, de egy ilyen krízishelyzetben segíteni másokon, az viszont tök jó. Tized másodpercek alatt döntéseket hozni, együttműködni a kollégákkal, a mentőkkel, és mindezt jól csinálni, ez igazi kihívás. Amit Magyarországon vízimentőként megtanultam, azt alkalmazom most is, és persze próbálok fejlődni.

Mivel főként a téli szezonban sok a szabadidőm, ráérek az írással foglalkozni. Olyan az életmódom Tirolban, köszönhetően a munkámnak, hogy ezt megengedhetem magamnak. Persze az írás nemcsak hobbi, hanem munka is, és rengeteg idő kell hozzá. Ez az első könyvem. Azt mondtam magamnak, ha ezt elfogadja egy kiadó, akkor írok még egyet, de ha nem, akkor vége. Magamnak még egyet nem írok, hiszen ennek csak akkor van értelme, ha valaki elolvassa, sőt, ha valakit szórakoztat is.
Mikor lesz a nagyközönség előtt a bemutatója a könyvnek?
Valószínűleg jövő tavasszal, mert hamarosan visszautazom Ausztriába. A kötet marketingkampánya virtuálisan már elindult az interneten, és az Álomgyár Kiadó könyvesboltjaiban kapható lesz, itt Nagykanizsán is, valamint olvasható lesz majd E-könyv formában is.
Gyönyörű helyen élek, a 800 km-re lévő tiroli Ötz völgyben. Ott is teljesen otthon érzem magam ugyanúgy, ahogy Nagykanizsán és a Balatonon is. Nagyszerű kollégákkal dolgozom, szeretnek engem, és én is szeretem őket. Mondhatom, aranyéletem van! Jól keresek, a tavaszi és az őszi hónapokat Kanizsán és a Balatonon töltöm a családommal. Már nem akarok Magyarországon dolgozni. Tirolban is megvan az ismeretségi köröm, 2020 óta nyáron is ott dolgozom, akkor egy óriási, 11 medencés luxus termálfürdőben.
Szabadidőmben imádok olvasni, pedig gimnazista koromban még semmit nem olvastam, a kötelező olvasmányokat sem – vallja be őszintén. Harkány László volt a magyar tanárom, de hogy nem buktam meg, és hogy miként éltem túl a gimnáziumi éveket, azt nem tudom. Csak 18-19 éves koromban kezdtem el olvasni, mégpedig úgy, hogy kis cetlikre ráírtam, hogy „Olvass!”, és azokat végig ragasztottam a lakásban, leginkább a lemezjátszóra, mert nagyon szerettem zenét hallgatni. Gyakorlatilag így kényszerítettem magam az olvasásra, ami elég jól sikerült, mert egy év alatt úgy beleszoktam, hogy azóta létezni sem tudok már könyvek nélkül.