Nyílt napot tartottak a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban
A hat-, és négyosztályos gimnáziumba jelentkezőknek tartottak nyílt napot a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. A délutánon nem csak az intézmény szakmai programjával, de az iskola szakköreivel, tanáraival és diákjaival is megismerkedhettek a résztvevők.
A Mező-gimiben nagy hagyománya van a minden évben ősz végén megrendezett nyílt napnak. Ilyenkor nem csak az érdeklődő diákokat, de szüleiket is várják, akik így testközelből ismerkedhetnek meg gyermekük leendő iskolájával. Kötőné Fazekas Judit intézményvezető hangsúlyozta, az oktatási program, illetve a felvételihez szükséges követelmények ismertetése mellett egy több állomásból álló iskolabemutatóval is készülnek az érdeklődőknek.
- Hat helyszínen a diákok találkozhatnak a tanárokkal, biológia-, fizika-, kémiakísérleteken vehetnek részt, Lego-robotokat nézhetnek meg, a nyelvi képzésről kapnak tájékoztatást, a mezős irodalmi kör pedig előadásokkal is készült. Kicsit ellépnek, bemutatkoznak, hogy a tehetséges diákok ilyenen is részt vehetnek az iskolánkban – fogalmazott Kötőné Fazekas Judit, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium intézményvezetője.
Az intézményvezető hozzátette, habár az iskola közösségi oldalain minden információ megtalálható, tapasztalataik szerint a személyes tájékoztatás egyre fontosabbá válik. A nyílt délután népszerűségét jól mutatta a résztvevők száma, akik nem csak a hagyományos négy-, de az egyre elterjedtebb hatosztályos gimnáziumi osztályok iránt is érdeklődhettek.
- Minden évben 150-200 fő jön el, szülő és diák egyaránt, kedden egyébként megtartottuk a hatosztályos gimnáziumi osztálynak is a nyílt napot, itt szintén nagyon sokan voltak, úgyhogy úgy néz ki, hogy egyre jobban érdeklődnek a szülők a hatosztályos gimnáziumok iránt is – mondta Kötőné Fazekas Judit, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium intézményvezetője.
Az iskolában a jövő tanévben 9. évfolyamban az általános tantervű osztály mellett ismét indítanak angol és német nyelvi, valamint a digitális kultúrára fókuszáló emelt óraszámos osztályt, míg a hatosztályos gimnáziumi képzésben az első két évben az idegen nyelvet és a matematikát tanulhatják magasabb óraszámban a diákok.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)