Márton nap a kisiskolásoknál

facebook megosztás

A Márton napot nem csupán a borászatban és a gasztronómiában tartják számon, sőt. A püspök nevéhez fűződő hagyományokat a gyermekekkel is megismertetik. A kanizsai Piarista-iskolában különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a növendékek megismerjék Szent Márton életét és tanítását.

Népi játékfűzés címmel az intézmény alsó tagozatosai számára rendezték meg a Márton napot az iskolában. Az élete, munkássága nekünk piaristáknak is példakép lehet – fogalmazott Tóth Mariann tanító. Mint mondta: a püspök életet semmi másról nem szólt, mint a szeretetről, a másokra való odafigyelésről, a segítségnyújtásról. A római katonából pappá lett Szent Márton nem a hatalmát akarta gyakorolni, hanem lehajolni az elesettekhez, a szegényekhez.

- Annyira szerették a gyerekek, az emberek, hogy miután pap lett, püspökké akarták választani. De Márton ezt nagyon nem akarta, hiszen a püspökséggel hatalom jár együtt. Pompa, dísz, és ő egyszerű életet akart élni, ezért elrejtőzött a libaólban. És hát a libuskák eléggé ostoba állatok, gágogásukkal elárulták. És miután az emberek megválasztották püspöknek, megmaradt ennek az egyszerű embernek, aki segíteni tudott, aki oda tudott figyelni, akinek a szeretet volt a legfontosabb – fogalmazott Tóth Mariann, a Piarista-iskola tanítója. 

Szent Márton örökségét többféle úton lehet megközelíteni, ha a gyerekeknek szeretnénk mindazt átadni, ami az ő munkásságának és törekvéseinek köszönhető – tette hozzá Tóth Mariann. Képeken, történeteken keresztül zajlik a fiatal generáció számára az ismeretátadás.

iskola

- Viszont hittan órákon is előfordul. Hittan órákon is beszélnek róla, hiszen egy szentről van szó. Nagyon-nagyon képben vannak a mi gyerekeink. az óvoda meghosszabbítása az alsó tagozat, az óvodásaink hosszú évek óta tanulnak róla – mondta Tóth Mariann, a Piarista-iskola tanítója. 

A piarista pedagógusok mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek ismeretanyagát bővítsék. A legkisebbek számára a mondókák, a legendák és a népművészet számos eszközét segítségül hívják szent Márton életének megismertetéséhez.

 

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.