A könyvtárban is segíthet

facebook megosztás

 

Véradást tartanak október 13-án a Halis István Városi Könyvtárban. A bibliotéka a Vöröskereszt helyi szervezetével és a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesülettel hívja fel a figyelmet arra, hogy a véradás nemcsak mások, hanem a saját egészségünk érdekében is fontos.

Több, mint egy évtizedes hagyománya van a könyvtári véradásnak. Czupi Gyula, az intézmény igazgatója elmondta, korábban is pozitív visszajelzéseket kaptak, és örömmel tölti el őket, hogy minden alkalommal nagy az érdeklődés. Hozzátette, a rendszeres olvasóik mellett a város polgárait is várják.

–  Úgy tűnik, hogy a komolynak gondolható irodalom is, amit én nemrégiben olvashattam, arról beszél, hogy nemcsak annak segít az, aki vért ad, akinek adja, tehát aki megkapja a vért, hanem magának is. Azok, akik rendszeresen vért adnak, azoknak az életesélyei javulnak, tehát úgy tűnik, hogy ez egy sokszorozódó előny, úgyhogy ezzel az érvvel is szeretném hívni azokat, akik gondolkodnak azon, hogy csatlakozzanak a véradók közé –  mondta Czupi Gyula.



 

Egyre többen vesznek részt a könyvtárban a véradásokon, amihez az ottani hangulat is hozzájárul. Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közösségének elnöke hangsúlyozta, minden korosztályból örülnek az érdeklődőknek, ráadásul a visszatérő fiatalok száma folyamatosan növekszik.

–  Mindenkinek a családjában található olyan ember, akinek szüksége lehet vérre, aki beteg vagy gyógyszerekre van szüksége. A vér nemcsak közvetlenül adható, hanem vérplazmát tudnak belőle csinálni, gyógyszert tudnak gyártani, tehát én mindenkit buzdítanék rá, hogy jöjjön és adjon vért. Segítsünk ezzel mindenkinek, a saját családunknak is –  hangsúlyozta Szollár-Nikolics Zsanna.

A véradásra október 13-án, pénteken 12-16 óráig várják a segíteni vágyókat.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.