Jövő héten vehetik át a LED-lámpákat a kanizsaiak

facebook megosztás

Szeptember 4-től 8-ig lehet átvenni a lakossági LED csereprogram által biztosított fényforrásokat. Nagykanizsán összesen 838 háztartás nyerte el a pályázatot. A pályázók a Hevesi Sándor Művelődési Központban és a Móricz Zsigmond Művelődési Házban munkaidőben vehetik át az izzókat, míg több városrészben egyénileg szállítják ki őket.

A LED csereprogram a CYEB energiakereskedő cég és Nagykanizsa önkormányzata együttműködéseként jöhetett létre, amiről még a januári soros közgyűlésen döntöttek a városatyák. A regisztráció májusban kezdődött, a sikeres pályázók most vehetik át az elnyert fényforrásokat. Schauta Marcell, az ÉVE önkormányzati képviselője elmondta, ugyan a többi nagyvároshoz képest kevesebb arányban pályáztak a kanizsaiak, mégis sikeresnek vélik az akciót.

– Nagykanizsán 838 darab érvényes pályázat érkezett, tehát ennyi háztartás adott be érvényes pályázatot, az ő részükre a CYEB már korábban átadta az önkormányzatnak, aminek az elszállítását meg is szervezték, és itt a Hevesi Sándor Művelődési Központban került őrzésre. Ez volt az egyik feltétele a megállapodásnak, hogy az őrzés feltételeit az önkormányzatnak biztosítania kell – hangsúlyozta Schauta Marcell, az ÉVE önkormányzati képviselője.

Jelenleg a beérkezett lámpák kicsomagolása, csoportosítása folyik, az önkormányzat munkatársai névre szólóan állítják össze a fényforrásokat tartalmazó csomagokat. Nagykanizsán összesen öt átvételi pontot jelöltek ki, ide tartoznak a csatolt városrészek is, mint Bagola, Fakos, valamint Bajcsa.

– A pályázók száma csekély ezekben a csatolt városrészekben, ezért ott az átadásra valószínűleg máshogy kerül sor, tehát valószínűleg kiértesítik, vagy házhoz kiviszik a megpályázott LED-eket. Nagykanizsa illetve Kiskanizsa esetében pedig a jövő héten egész héten munkaidőben át lehet őket venni. Nagykanizsán 9-től 17 óráig, Kiskanizsán pedig 10-től 17 óráig a megjelölt helyszínen. Ez Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központ, Kiskanizsán pedig a Móricz Zsigmond Művelődési Ház lesz – tette hozzá Schauta Marcell.

A LED-eket személyesen, személyi igazolvány felmutatásával vehetik át a pályázók. Ha valaki mégsem tudná megoldani személyesen az átvételt, élhet a meghatalmazás lehetőségével is. A szükséges meghatalmazás megtalálható a www.nagykanizsa.hu honlapon.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.