Ásó, kapa, gereblye 140.: A természet ölelésében a város határában

Kellett egy birtok, egy kis terület, ahol gazdálkodhatunk, ahová nem szűrődik be a város zaja – így kezdődött Klepácsék kisfakosi története. A Damjanich utcában több évtizede művelik, gondozzák, csinosítják a kis birodalmukat, munkájuk eredménye pedig ellátja a családot.

A kisfakosi birtokot művelő házaspárnak – mint általában lenni szokott – gyerekkori kötődése van a földhöz. Egyikük Paton, másikuk Sandon született, és úgymond belenőttek a kerti munkákba. Aztán az élet úgy hozta, városiak lettek, már a 70-es évektől Nagykanizsán élnek, de szükségük volt egy helyre, egy birtokra, ahol gazdálkodhatnak. A családfő ismeretségének, munkatársaknak köszönhetően találtak rá a Damjanich utcában lévő telekre 1981-ben. – Építkezni ’82-ben kezdtünk, kalákában. Akkor még működött az, hogy besegítenek az ismerősök, a rokonok. Ahogy a pénzünk engedte, úgy alakítottuk a kis házat, a területet. A szabadidőnkben mindig kint voltunk a gyerekekkel is, és azóta szinte minden hétvégénket itt töltjük – mesélte a házaspár.

Ahogy elvetjük a magokat, megkezdjük a kerti munkát, végig is kísérjük a növényeink növekedését, de a férjem télen is kijár, hiszen a veteményes, a gyümölcsfák mellett van egy kis szőlőnk is. Nem túl nagy, 120 tőke. Van benne csemegeszőlő is, de az uram borászkodik, ezért persze télen is kijár, hiszen van tennivaló a borral. Egyszer azt mondta, ha a vörösborával eléri az aranyérmet, abbahagyja… de persze nem hagyta magára a szőlőt. 2019-ben a vidék bora címet nyerte el a versenyen – mondta el Klepácsné Margit. És igen, a szőlő valóban a házigazda birodalma, több fajtát nevel a területen, megtalálható a Zweigelt, a Kékfrankos, a Cserszegi fűszeres, a Zenit. Mellette a gyümölcsfák sorakoznak, alma, körte barack, ami kell a családnak. Bár a területük kissé fagyzúgos, de nem sikerült mindent elvinnie az idei szeszélyes időjárásnak. Megtizedelte ugyan a fagy a termést, de maradt rajtuk még elég – ahogy mutatta is a házaspár.

De ugorjunk egy kicsit vissza a veteményesre. – Az első cukorborsót már március elején elraktam. Ott nem szántják a földet, a férjem megásta, ott korábban tudok vetni. Szóval ez a borsó már hüvelyes, de tettem ide még hagymát, hogy legyen korán újhagymánk, aztán saláta, kapor is volt, ezek az elsők. Majd április 10-e körül, amikor megjárta a traktoros a földet, akkor raktuk el a következő turnust. Oda is került cukorborsó, zöldség, sárgarépa, hagyma, krumpli, cékla, zöldbab, puhabab. Így mindenünk megvan, télre is – mondta el a gazdasszony.

És ami az érdekesség, a zöldség, a sárgarépa és az uborka vetésének a technikája – ami kicsit tudományos alapon van – mesélte el Klepács István. – Az ágyás először fel van púpozva. Utána kell kihúzni a sort, majd megdöngölni a földet, tömöríteni és öntözni. Arra teszünk virágföldet, ami melegíti az ágyást. Szintén jön a döngölés, öntözés, így tesszük rá a magot. Virágfölddel takarjuk be, hogy melegítse. A magot pedig búzadarával keverjük be, úgy vetjük el. Régen homokkal szokták. És meg lehet nézni, gyönyörűen kikelt a zöldség, a sárgarépa. De az uborkát is ugyanezzel a módszerrel vetjük – kicsit időigényesebb, de megéri. Azt szokták mondani, ha szép a magágy, szép a vetés – fogalmazott a családfő.

Beszélgetésünk végén – mint mindig – rákérdeztünk az utánpótlás helyzetére is. Klepácsék gyermekei dolgoznak, az egyikük Zalaegerszegen, másikuk Németországban keresi a kenyerét. De az a tapasztalatuk, ez a dolog korfüggő… lehet, hogy most nincs idő, de 50 év felett mindenki vágyik arra, hogy meneküljön a panelból…

VINCZE Adél

fotó: BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. május 28-ai számában.)