Elkezdődött a csaknem ezer fellépőt felvonultató Tánc Karnevál

facebook megosztás

Elkezdődött a Tánc Karnevál az Erzsébet téren. A kétnapos programsorozatot a szervező Eraklin Táncklub műsora nyitotta, majd a főtéren és az Ady utcán is számos csoport szórakoztatta a közönséget.

Egy nagyon húzós időszakon vagyunk túl, hiszen nagyon nagy feladat összerakni egy ilyen fesztivált – árulta el az előkészületek kapcsán Lekszikov Csaba, hiszen mint mondta, a szervezők a megszokott programelemeket idén igyekeztek új ötletekkel színesíteni. Az Eraklin Táncklub elnöke kiemelte, ami nem változott az az, hogy egész hétvégén a táncosoké lesz a főszerep.

eraklin

– Ők azok, akik ezt a hétvégét úgymond ilyenkor viszik a hátukon, illetve ez mellett hagyományos elemek azok is, hogy bulik vannak, koncertek vannak és ne feledkezzünk meg a felvonulásról, ami szombaton 15 órakor indul a Rózsa utca, illetve a Teleki utca sarkáról, ez egy hagyományos eleme. Hagyományos elem mindig a tűzijáték is most már jó pár éve. Ami az idei évnek az újítása, amiről hallom a városban, akármerre megyek, mindenki beszél róla és ez nagyon-nagyon jó, a Dancing with Nagykanizsa című program – mondta el Lekszikov Csaba.

A rendezvény délután fél kettőkor kezdődött el az Eraklin Táncklub műsorával. A szervezők azt remélik, hogy az idei újítás még több érdeklődőt vonz majd a város főterére.

– Én úgy gondolom, hogy olyanokat is, aki esetleg csak azért jön el, mert az ismerőse táncol vagy éppen egy olyan ember, akit ő esetleg csak a médiából ismer vagy valamiért szimpatikus neki, akár ez is. Illetve ne felejtsük el, hogy az mindig érdekes, hogy egy olyan ember, aki nem tanult táncolni és egy intenzív tanfolyamon vett részt vagy egy gyorstalpalón, pár óra alatt tanult táncolni, az mindig egy érdekesség, hogy mit tudunk belőle kihozni – fogalmazott Lekszikov Csaba.

Este a táncosok mellett koncertek is várják az érdeklődőket a fesztiválon. Az esemény leglátványosabb programja, a karneváli felvonulás pedig szombaton délután csábítja az utcára a tánc kedvelőit, amin nem csupán a csoportok, hanem a Dancing with Nagykanizsa táncosai is részt vesznek. 

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.