Egyre inkább átalakulnak az esküvői szokások

facebook megosztás

Az esküvőszervezők szerint egyre kisebb létszámmal tartanak lakodalmakat a párok, és vannak, akik a megemelkedett árak miatt kénytelenek későbbre halasztani a lagzit.Schiefer Tibor vőfély híradónknak azt mondta: az esküvőszezon főként április elejétől szeptember végéig tart és sokkal behatárolhatóbb, mint az elmúlt évtizedekben. Az esküvőkhöz kapcsolódó  szokások egy része kezd elhalványodni, de a falvakban még ma is élnek a régi hagyományok.

Schiefer Tibor már 20 éve foglalkozik vőfélykedéssel. Korábban a Kanizsa Néptáncegyüttesben táncolt, ott tanulta meg a hagyományokat. ezeket próbálja életben tartani és tovább vinni a mai napig is. Szerinte sokat változtak a szokások a lakodalmakban, mind létszámban, programokban és időpontban.  

–A népszokások nyilván nem változtak, csak a népszokásoknak a megőrzése, abból a szempontból változott, hogy nagyon nagyon kevés már az olyan esküvő, illetve lakodalmas menet, ahol van tipikus vőlegény búcsúztató, lánykérés, lánybúcsúztató, faluvonulás. Azért a horvátságban ez még hál istennek még mindig jellemző, de most már egyre több az olyan lakodalom, ahol találkozunk az ifjú párokkal vagy a polgári, vagy a templomi szertartás előtt és kvázi ott kezdődik az egész.  Másik nagyon nagy változás, ami az elmúlt évek tendenciája, hogy létszámban is változott ez a dolog. Régebben azért jellemzőbb volt a 150- 200, 200 fő fölötti lakodalmak, viszont, mára ez már jóval lecsökkent, nem tudni miért, talán az ifjú párok átgondolják, költségvetés miatt is talán.  Idén, illetve már egy 3-4 éve jellemző, a 100 vagy 100 fő alatti lakodalmaknak a lebonyolítása, véleményem szerint talán a költséghatékonyság, illetve az egyszerűség miatt. Ez egy nyomatékos változás egyébként, ami nem feltétlenül baj, most jelen állás szerint ez a tendencia – nyilatkozta Schiefer Tibor vőfély.

Az idei szezon már javában tart, hetente járulnak a párok az anyakönyvvezető elé Nagykanizsán is. Az esküvőszervezők napokban nyilvánosságra került országos összesítése szerint egy átlagos, 80 fős lakodalom költsége könnyedén eléri a 8 millió forintot is.  

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.