Kikapcsolódnak, és mosolyognak, mosolyognak…
A 76 főt számláló „Napfény” Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete azzal a céllal alakult meg, hogy a rákbetegségben és felgyógyulásban lévő embereket felkarolja a családtagjaik bevonásával. Segítséget nyújtson a lelki, egészségügyi, életmódbeli változások megélésében. Rendszeres programjaik közt szerepelnek orvosi előadások meghívott előadókkal. Összejöveteleiket minden hónap első és harmadik hétfőjén tartják 16 és 17 óra között a Vasemberház tükörtermében.
Az egyesületet, először klubként Karosi Lászlóné Valika indította útjára, melyben nagy szerepet játszott az ő betegsége is. 1998 karácsonyán tudtam meg, hogy rákbeteg lettem – idézte fel Valika. – A családom számára ez még nagyobb lelki traumát jelentett, mert a férjem is ápolásra szorult abban az időben. A fővárosi onkológiai intézetbe kellett járnom kezelésekre. Nagyon jó érzés volt, hogy akkori munkahelyemen, a Batthyány Lajos Gimnáziumban a főnökeim mellém álltak, támogattak és bíztattak, hogy járjak el a terápiákra, mert meggyógyulok, és továbbra is ott dolgozhatom. Soha nem utaztam egyedül, valaki mindig elkísért a családból. Húsz év után megkaptam az onkológián az „elbocsátó szép üzenetet”, azzal a megjegyzéssel, hogy éljek boldogan, de az évenkénti kontroll vizsgálatokat ne hagyjam ki. Ez az én történetem. A betegségem azonban ráébresztett arra, hogy mennyi sorstársam szorul segítségre mind a betegség kapcsán, mind a felépülés után, ezért alapítottam meg a Rákszövetség útmutatásával a rákbetegek klubját. Nagykanizsán akkor még nem létezett a rákbetegek számára ilyen csoport. A megalakuláskor sok biztatást kaptam a környezetemtől, és a fiaimtól is, mert látták azt, hogy ez az elfoglaltság a betegek számára és a számomra is ad egy olyan pluszt, ami akár a gyógyulást is elősegítheti. Sok ember még ma is titkolja, vagy talán szégyelli, és nem mondja el senkinek, hogy rákbeteg.
A városban már elismernek bennünket, tudják, hogy vagyunk, és hogy jót akarunk, hogy az életfelfogásunk más, és az élni akarás a legfontosabb számunkra. A szemléletváltás, életmódváltás volt a találkozásaink lényege. A létszámunk egyre növekedett, a Családsegítő Központban kapott helyünket hamarosan kinőttük. A klubvezetést Nagy Jánostól én vettem át. Egy-két év múlva egyesületté alakultunk, így a működésünk biztosításához pályázatokat nyújthattunk be és a támogatóktól, a családtagoktól a személyi jövedelemadójuk 1%-át is megkaphattuk. Rendszeresen jártam értekezletekre, továbbképzésekre Budapestre, többen felkerestük a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonát Bakonyszücsön. Máig tartjuk a kapcsolatot a Rákbetegek Országos Szövetségéhez tartozó 27 nyilvántartott egyesülettel, és jó a kapcsolatunk a város, valamint a városkörnyék közösségeivel.
Ha együtt vagyunk, nem a betegséggel foglalkozunk, hanem járjuk a természetet, látogatjuk a kulturális rendezvényeket. 15 éve rendezzük a mellrák elleni sétát, melyhez egyre többen csatlakoznak a városban. Kikapcsolódunk, és mosolygunk, mosolygunk – mondja elégedetten Karosi Lászlóné. – Mindig azt mondjuk, kisüt a nap, amerre megyünk, és ez így is van! Nagyon jó a közösségünk, összekovácsolódtunk. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán nyert 350 ezer Ft támogatást rehabilitációs célokra használjuk fel, és a 3000 Ft-os tagdíjat is mindig visszakapja a tagság. Nem dicsekvésként mondom, úgy érzem elfogadtak. Hívom őket magammal mindenhová, és ők jönnek utánam…
BAKONYI Erzsébet