Gondot okoz a munkaerő hiánya a fuvarozócégeknek

facebook megosztás

Súlyosbodik a munkaerőhiány a belföldi és nemzetközi áruszállításban dolgozó tehergépjármű vezetők körében. Az egyik legnagyobb álláskereső portálon, több mint 400 gépjárművezetői álláshirdetés található jelenleg. A hírportálok által megjelent cikkek is arra utalnak, hogy egyre nagyobb problémát okoz sofőrt találnia a fuvarozó cégeknek.

A szakma kiöregedőben van, a fiatalok számára kevésbé vonzó a sofőri hivatás választása napjainkban, ráadásul a jogosítvány megszerzése is folyamatosan drágul. A frissen szakképzett vezetők nagy része külföldön próbál szerencsét. Ennek oka a jelentősen nagyobb jövedelem megszerzésének lehetősége. A magyar fuvarozó és szállítmányozási vállalatok a versenyképesség érdekében a munkabér növelésével, megfelelő munkakörnyezet kialakításával törekednek a szektorban dolgozók részére stabil, megbízható hátteret biztosítani.

– Jelen pillanatban nyilván a híradások is erről szólnak, hogy sofőrhiány van, ennek a leges legfőbb oka úgy gondolom és a szakértők szerint is, az hogy kiöregszik a szakma, tehát nincs fiatal utánpótlás a fiatalok körében nem igazán vonzó már ez a szakma, ennek több oka is lehet, egyrészt a nem megfelelő munkakörülmények – árulta el Polai Renáta, a Sprintcamion Zrt. HR vezetője.

Az általunk felkeresett cégcsoport a munkaerő-állomány megtartása és növelése miatt folyamatosan fejleszti a gépjárműparkot, a piacon pedig versenyképes jövedelem megszerzésével kínál karrierlehetőséget.

 – Nyilván mindig igazodnunk kell az aktuális viszonyokhoz, a munkaerőpiaci viszonyokhoz, gazdasági helyzethez és ennek megfelelően mi is kénytelenek voltunk mi is bért fejleszteni a sofőrök körében azért, hogy megtartsuk a munkaerő állományt, illetve ez csak egy része, hiszen a megfelelő munka körülményeket is meg kell teremteni, gondolok itt például arra, hogy megfelelő gépjármű parkkal rendelkezünk, amit mindig igyekszünk frissíteni – tette hozzá Polai Renáta.

A magyar tehergépjármű sofőrök a Hivatásos Tehergépjármű Vezetők Független Szakszervezetéhez fordulhatnak segítségért a felmerülő problémáik esetén.

K.Vi.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.