92 lakástűz, 5 sérült és 1 halott – kilenc hónap zalai mérlege
Idén szeptember végéig csaknem 5600 lakás gyulladt ki Magyarországon. A lakástüzek következtében 443 ember sérült meg, többségük füstmérgezést szenvedett. 58 emberen már nem lehetett segíteni. A lakástüzek áldozatainak átlagéletkora 64 év, a legfiatalabb 28, a legidősebb 102 éves volt. Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be.
A tűzoltók az égő épületekből 310 embert mentettek ki. A lángok megfékezése átlagosan negyven percet vett igénybe. A leghosszabb beavatkozás tizenhárom órán át tartott: áprilisban egy pécsi társasház garázsában keletkezett tűz, a lángok pedig átterjedtek a garázs feletti lakásokra. A lakástüzek harmincnyolc százalékát tíz percen belül eloltották a tűzoltók. A háromnegyed év során keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 3737 órára volt szükség, az égő épületekhez 11 183 tűzoltójármű vonult. Az épületekben összesen 84 ezer négyzetméternyi terület égett le.
704 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. 255 épület oltásakor gázpalackok jelenléte nehezítette a beavatkozást.
Zala megyében szeptemberig 92 lakástűz keletkezett, öt ember megsérült, egy embert a tűzoltók mentettek ki, egy emberen pedig – Hévízen, még februárban – már nem lehetett segíteni. A lángok 2599 négyzetmétert érintettek, az égő épületekhez 230 tűzoltójármű vonult ki a megye különböző pontjaira. Érdekesség, hogy a tűzzel érintett ingatlanok egyikében sem volt füstérzékelő.
A legbiztonságosabb, ha úgy vágunk neki a fűtési szezonnak, hogy előtte egy szakember ellenőrizte a fűtőeszközünket, és egy kéményseprő megvizsgálta a kéményünket. Magánszemélyek számára ingyenes a kéményseprés, viszont a családi házakhoz előzetes időpont-egyeztetést követően megy ki a kéményseprő. Ezt a https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ oldalon, vagy a 1818-as hívószámon a 9-es és 1-es menüpontot kiválasztva lehet megtenni.
Hibás vagy szabálytalan kémény működtetése esetén kéménytűz és szén-monoxid-mérgezés következhet be.
Szeptember végéig 849 szén-monoxiddal összefüggő eset miatt riasztották a tűzoltóegységeket, 124 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, 9-en pedig életüket vesztették a mérgező gáz miatt.
Zala megyében 36 helyszínen mutatták ki a szén-monoxidot a tűzoltók, azonban szerencsére senki nem sérült meg az esetek során.
Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
(Borítókép: kanizsatv.hu)