Színes programok várták az érdeklődőket a Mura mindkét oldalán

facebook megosztás

 

Tótszentmártonban is vigasság volt a hétvégén. A szórakozás és a kikapcsolódás mellett szerepet kapott a prósza, a bor, egy futballrangadó, és még motoros összejövetel is kísérte a rendezvényt.

A program a Mura és Vidéke Nonprofit Kft. és a horvátországi partnerük pályázatára épült. A határon átnyúló projekt részeként beruházások is zajlanak a folyó mindkét oldalán.

– Horvát oldalon Kapronca városában a múzeum épületének felújítása történt meg, itt magyar oldalon Tótszentmártonban a Kámán-hegyen a Mura és Vidéke Nonprofit Kft. egy ökoházat hozott létre, még nincs teljesen készen, szeptember 23-án lesz az avatóünnepsége. Emellett különböző rendezvényekre került sor –tudtuk meg Vlasics Lajostól, a Da Bibere borlovagrend tagjától.

Az egyik ilyen volt a hétvégi program is, az egész projekten belül ugyanis nagy hangsúlyt kapott a bor- és a gasztrokultúra, mind a két oldalon. Tótszentmártonban egy rendezvény sem maradhat el prósza nélkül, a helybéli asszonyok különféle verzióit készítették a finomságnak, de az eredeti receptjét is megosztották stábunkkal.

– Az eredeti az csak úgy szól, hogy krumplit hámozunk, lereszeljük. Én mindig megmosom, hogy ne feketedjen. Egy tojás, ha három nagyobb krumpli van, akkor egy tojás. 3-4 kanál liszt, és akkor vízzel kikeverem, abba teszek sót, vegetát. Ennyi az egész –osztotta meg stábunkkal Mihálics Lajosné.

A szervezésből kivette a részét egy frissen alakult baráti társaság, a Mura Menti Motoros Csoport, akik ezzel a programmal közösen hirdették meg összejövetelüket. Egy Mura-menti túrára várták a barátaikat, majd a faluban meg is vendégelték őket.

– Körülbelül két hónapja beszéltem a vezetőséggel, az önkormányzattal, polgármesterrel, jegyzővel, mi lenne, ha ennek a programnak a keretében csinálnánk egy motoros napot is vagy találkozót. Nem zárkóztak el tőle, két hónap után sikerült is megszerveznünk –árulta el Kramarics László, a Mura Menti Motoros Csoport alapítója.

Az elmondottaknak megfelelően a motorosokat is több program várta, így a tótszentmártoniakat és a vendégeiket egy színes rendezvény szórakoztatta a hétvégén.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.