Munkába állt a trafibox a Teleki utcában

facebook megosztás

A sebességmérő doboz telepítésével a rendőrség és a városvezetés a „Kanizsa Ring” jelenséget szüntetné meg. Ahogy azzal mi is többször foglalkoztunk, a környéken lakók rendszeresen panaszkodtak gyorsulási versenyekre, ráadásul több súlyos baleset is történt ezen a szakaszon.  

Az áprilisi közgyűlésen került először szóba a szerkezet, hiszen Berke László, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője némi kritikai éllel kérte a városatyákat, ne utasítsák el a trafiboxot annak költségei miatt. A telepítés mintegy 612 ezer forintba, az éves működtetés pedig 76 ezer forintba kerül. A javaslat májusban került vissza, akkor már egyhangúlag támogatták a képviselők.

– Említette kapitányságvezető úr, hogy sajnálja, hogy nem támogatjuk a trafibox elhelyezését. Mi akkor csodálkoztunk, hiszen nem is tudtunk róla, hogy trafiboxot szeretnének elhelyezni, hiszen a polgármester nem hozta be, mondván, nincs rá pénz. De ez egy olyan fontos balesetmegelőző szerkezet, amire muszáj pénz előteremteni. Kértük őket, hogy a következő közgyűlésre hozzák vissza, ez meg is történt, és akkor természetesen el is fogadtuk – számolt be Berta Krisztián a ÉVE önkormányzati képviselő.

A trafibox mindkét irányba forgatható. A dobozba a rendőrség időszakosan traffipaxot helyez el, így a sebességméréshez nincs szükség emberi jelenlétre. A mérőt bármikor ki- és bevehetik, így az autósok nem tudhatják, hogy éppen van-e valós mérés.  

– Ez az a pont, ahova mindenképpen szükséges volt egy balesetmegelőző funkció. Hiszen ez az, nem azért lett kirakva, hogy pénzbehajtás legyen, és minél több szabályszegőt büntessenek meg a rendőrök. A cél, hogy megvédjék a gyalogosokat, és a szabályosan közlekedőket. Bízom benne, hogy hamarosan a város több pontján is lehet trafibox, hiszen a Balatoni út vagy a Hevesi utca mind olyan szakaszok, ahol bizony el kellene a trafibox – mondta el Berta Krisztián a ÉVE önkormányzati képviselő.

A Teleki utca mellett a már említett Balatoni és Hevesi utca, valamint a Városkapu körút azok a szakaszok, ahol a rendőrség szakemberei szerint indokolt lenne akár trafibox vagy más sebességlassító eszköz kihelyezése.

M-B.GY.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.