Ötödszörre is megpróbálják

facebook megosztás

Szerdán 17 órától a Kanizsa Vízilabda együttese a vízilabda OB I osztályozóján szállhat medencébe, hogy a Szentesi VK otthonában megvívja a párharc első találkozóját.

Alighanem a Kanizsa Vízilabda "sport-történeti", de sportági csúcsot szinte biztosan magáénak tudhat, lévén zsinórban ötödik alkalommal próbálhatja meg osztályozó keretében kivívni az OB I-es tagságot. (A kanizsaiak egyébként a mögöttünk hagyott OB I B-s szezonban a második helyen végeztek a KSI SE mögött, így vívhatnak osztályozót, az más kérdés, hogy 2021-ben bajnokként ugyanúgy megversenyeztették őket az első ligáért...). 2018-ban az UVSE, 2019-ben a Vasas, 2020-ban a KSI, míg tavaly a Debrecen ütötte el a dél-zalaiakat a magasabb, sőt a legmagasabb osztályban szereplés lehetőségétől. A DVSE idén kiesett, ezúttal pedig a Kanizsa Vízilabda számára ismét alföldi együttes, patináját tekintve még elismertebb klub jutott osztályrészül, ez a csapat pedig a Szentesi VK.

A szentesi egyesületet 1934-ben alapították, 1980-ban kupagyőztes volt, mi több, a következő esztendőben a KEK-ben a döntőig jutott. 1991-et írtunk, amikor a bajnokságban könyvelhettek el egy bronzérmet, egyébként pedig elmondható, a honi mezőny meghatározó egyletei után azért rendszeresen megemlítendő tényező a szentesi vízilabda. Jelenleg - úgy tűnik - nem a legeredményesebb napjait éli a sportág ottani űzői, hiszen idén az OB I utolsó előtti, azaz 13. helyen végzett a Metalcom Szentes, míg a 2020-2021-es szezonban még a 11. helyezést vallhatták magukénak. Mivel kellő patinával beágyazott klubról van szó, a rutin mindenképpen az alföldiek mellett szól, kérdés, hogy a kanizsai elszántság elég lehet-e ahhoz, hogy a párharc két meccse során a szentesi hagyományokat áthidalja. Bizonyára parázs mérkőzések előtt állnak a Kanizsa Vízilabda pólósai, az első felvonást tehát szerdán 17 órától vívják Szentesen, a visszavágóra pedig vasárnap 11.30 órától kerülhet sor a nagykanizsai uszodában.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.