Száznál is több bort versenyeztettek Miklósfán

facebook megosztás

A környékben termelt borok kerültek a szakértő zsűritagok elé a hétvégén Miklósfán. Az ítészek minőségi javulásról számoltak be, és a különdíjak mellett hat kategóriában hirdettek győztest. A nyertesek között szerepel Németh József, Tóth Imre, Gárdonyi József, Ábrahám János, Benczik Ferenc és Klepács István nedűje.

A Miklósfai Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör a tél és a kora tavasz folyamán számos olyan programot szervezett, ami a szőlősgazdák fejlődését, tudásuk gyarapítását szolgálta. A március 15-én megtartott pálinkamustra rendkívül sikeres volt, 100 feletti mintát szolgáltattak a gazdák. Az e hétvégi borverseny szintén nagy érdeklődés mellett zajlott.

– A pálinkánál öt minta felett nem kellett fizetni, ez ott megnyomta a mennyiséget. Itt minden borért, minden mintáért kellett fizetni, ezért egy kicsit kevesebben lettek. De 100 minta lett végül. Ezt 42 gazda produkálta. Én ezzel nagyon meg vagyok elégedve – emelte ki Németh József a Miklósfai Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör elnöke.

A zsűrizés ezúttal is több csoportban zajlott, stábunk menet közben tudott beszélgetni az ítészekkel.

– A ’21-es évjárat egy nagyon szép évjárat, ezt itt Miklósfán is mutatják a borok. A vegyes fehéreknél mindig egy kicsit úgy van az ember, meg kell próbálni benne a gazdát megkeresni. Hogy mit akart abból a vegyes fehérből kihozni. Ebből adódóan a zsűrinek is felteszi a feladatot, de a vegyes fehérek közt is találtunk aranyat, aki már tényleg tudta, mit akar abból a borból, abból az elegyből kihozni – értékelt Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere.

A zsűri díjazta a falu és a vidék legjobb fehér- és vörösborát is, emellett számos külön kategóriában hirdettek győztest:

A falu legjobb fehérbora: Németh József, Rajnai Rizling

A falu legjobb rozé bora: Tóth Imre, Cabernet Sauvignon rozé

A falu legjobb vörösbora: Gárdonyi József, Cabernet Sauvignon

A vidék legjobb fehérbora: Ábrahám János, Olaszrizling és Irsai Rizling Cuvée

A vidék legjobb rozé bora: Benczik Ferenc, Kékfrankos rozé

A vidék legjobb vörösbora: Klepács István, vegyes vörös

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.