Középpontban a költségvetés

facebook megosztás

A város 2022. évi költségvetése lesz terítéken a Kanizsa Televízió Kibeszélő című magazinműsorában ma este. A stúdióba – az előző adásokhoz hasonlóan - ezúttal is három vendég érkezett: Horváth Jácint, a Pénzügyi Bizottság elnöke, Szabó István, a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója, valamint Balogh Tünde, a Krátky István Zenei Kulturális Egyesület alelnöke. Horváth Jácint a téma kapcsán úgy fogalmazott: az idei költségvetés az eddigi legtragikusabb.

Mint az a műsor bevezetőjében elhangzott: az interneten már bárki számára hozzáférhető a város 2022. évi költségvetés-tervezete. Horváth Jácint szerint ekkora mértékű kormányzati megszorítás a költségvetés egészéhez képest nem volt még soha, ha csupán a mindennapi működéshez szükséges kiadásokat nézzük.

Van, ami mellett mi sem tudunk új bevételt szerezni. Ilyenek azok a már említett kormányzati megszorítások, amikkel már évek óta találkozunk. Körülbelül 200 millió forintnyi gépjárműadó bevételt visznek el a városból, 4-500 milliónyi iparűzési adót visz el a városból a kormányzat, amit odaad a vállalkozóknak kedvezményként, de nem kompenzálja mifelénk. Tehát tulajdonképpen ezt a kedvezményt mi adjuk, mint város, a kormány pedig a jogszabályt hozza erről, de nekünk nem adja vissza ezt a pénzt abban a formában, ahogy azt normálisan el lehetne költeni –

A Tulajdonosi Bizottság keddi üléséről – amelyre hivatalosak voltak az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetői - mi is beszámoltunk. A tanácskozáson a cégek szembesültek azzal, hogy milyen formában fogadták el a saját üzleti tervüket. A VIA Kanizsa esetében mintegy 200 millió forintos különbség van a benyújtott tervezet és a napvilágot látott költségvetésben szereplő számok között – fogalmazott a beszélgetés során Szabó István.

Ezeket a kötelező feladatokat nekünk akkor is el kell végezni, ha kevés pénz van rá. Ugyanis vannak olyan feladatok – mint az előbb említett játszótér-üzemeltetés –, ahol nincs pardon. Tehát nem játszhatunk mi a gyermekek egészségével, ott mindennek jól kell működni –

Az utak, járdák karbantartása, a közvilágítás és a közterületek kaszálása mellett a kulturális szféra helyzete is szóba került. Balogh Tünde elmondta: kezdeményezte már egy kerekasztal beszélgetés összehívását, ahol a kultúrában működő szervezetek képviselői tárgyalták újra a város kulturális koncepcióját.

– Ezeknek a csapatoknak nincs megoldva az, hogy hol próbáljanak. Tehát nincs helyünk, ahol nagy értéket cipelünk, hangszereket, mindenféle más dolgot, tehát nincs helyünk próbálni. Ha kapunk is helyet, azért nagyon súlyos összegeket kell fizetni, és akkor vicces módon, civil szervezetek ezért kapnak a várostól például támogatást, hogy mi visszafizessük a város költségvetésébe kvázi terembérleti díjként, ami egy teljes nonszensz –

A meghívottak véleményét részletesen is meghallgatják a költségvetésről a Kibeszélő teljes adásában.



V.A.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.