Jövő hétfőn már az Arénában

facebook megosztás

A sereghajtó felett aratott idegenbeli győzelmével a kellő alaphangját már meg is adta a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es csapata annak, hogy jövő hétfőn 20 órától a REAC SISE együttesét immár a Kanizsa Arénában láthatja vendégül.

BAK (12.) – Nagykanizsai Futsal Club (4.) 3-8 (2-5)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 13. forduló. Budaörs. Vezette: Sipos L. (Nyekita, Róka). G.: Sipaki (16.), Frankovszky (19.), Horváth D. (38.), illetve Millei (3., 10., 22., 32.), Józsa (7.), Takács D. (13., 20.), Kollár (30.)

NFC: Szakmeiszter Á. - Kollár, Dömötörfy, Takács D., Millei, Csere: Józsa. Megbízott edző: Kollár Péter.



Roppant szűk kerettel, de győztesen tudta le a Nagykanizsai Futsal Club a 13. fordulóban megrendezett bajnoki mérkőzését

Roppant szűk kerettel kelt útra a kanizsai csapat, melyet eltiltások is komolyan sújtanak, ugyanakkor a fiatalok bizonyították, ha a játékra koncentrálnak, az eredmény sem marad el. Biztosan kezdték a találkozót a vendégek, s végig rutinos produkcióval előnyüket meg is őrizve adták meg az alapját annak, melyet roppantmód várnak: december 20-án, hétfőn 20 órától az NFC immár a Kanizsa Arénában fogadhatja a a tabellán jelenleg pontosan előttük álló REAC legénységét! (Érdekesség, hogy a kanizsaiak történetük első NB II-es meccsét is éppen a rákospalotaiak ellen vívhatták még 2018. szeptember 3-án, s az újabb mérföldkő újra az ő vendégszereplésükkel következhet a dél-zalai városban.)

- Az eltiltások után most betegségek és egyéb okok miatt öt mezőnyjátékossal és egy kapussal tudtunk elutazni – mondta el értékelését a találkozóról Kollár Péter, a kanizsaiak megbízott edzője. - Szőke Ádám a lelátóról tudott támogatni minket és néhány tanáccsal el is látott minket az öltözőben. Ezeket betartva jól kezdtük a találkozót és 13 perc után már négygólos volt az előnyünk. Ekkor ellenfelünk rákapcsolt, szépíteni is tudtak. A félidő jól jött számunkra, mivel mindenkinek sok játékidőt kellett a pályán tölteni. A fordulást követően szép támadásokat vezetve növeltük az előnyünket. A győzelem jó alapot adhat a soron következő hazai meccsünknek, amit a Kanizsa Arénában játszunk. Izgalmas találkozóra van kilátás az új otthonunkban, mivel a REAC csapatát fogadjuk és egy győzelemmel immár a dobogón találhatnánk magunkat. Várjuk a szurkolókat, hogy biztatásukkal segítsék csapatunkat!

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.