Boldogságról, adventi várakozásról
Magyarország nem szerepelt az amerikai származású John Simoneau atya, a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia kisegítő lelkésze terveiben. Rokonai sincsenek Magyarországon, őt mégis ide hozta az élet. Vele beszélgettünk a közelgő ünnepről.
Az atya Rómában tanult, amikor éppen egy magyar egyetemista zarándokcsoportot kísért a Vatikánban, s az egyikük megjegyezte neki, hogy szeretne ugyanolyan lenni, mint ő. John atya azt hitte, hogy pap szeretne lenni a fiatalember, de kiderült, hogy nem! Boldog szeretett volna lenni, és megkérdezte az atyától, hogy ő miért boldog? Amint elkezdett vele Jézusról beszélgetni, egy másik fiú közbeszólt, hogy Jézus nem létezik. A beszélgetés végén a pap elhatározta, hogy megtanulja a magyar nyelvet, Magyarországra utazik és mindenkit meg fog téríteni. Elkezdett magyarul tanulni, de amikor megkérte a rektort, hogy Magyarországra utazhasson, először nemet mondott. - Aztán hirtelen, 1998. január 3-án a rektor atya megkérdezte tőlem, hogy te még itt vagy? Három óra múlva indul a busz! Azt mondták nekem, hogy te mész 3 hónapra a megbetegedett kispap helyett Magyarországra. Gyorsan összepakoltam és ideutaztam, csak vizsgázni mentem vissza Rómába, de a nyáron újra ideküldtek. Azóta itt vagyok Nagy-Magyarországon, mert még Szlovákiában is jártam, Besztercebányán, Eperjesen, Pozsonyban és a szlovák nyelvet is megtanultam. Egy komoly betegség miatt kórházi kezelésre elutaztam Amerikába, de a szívem mindig visszahúzott. Itt is szeretnék meghalni – foglalta össze ittlétének rövid történetét a pap.
Hogy mi a boldogság? – tért vissza János atya a magyar egyetemisták akkori kérdésére. Mindenki ezt szeretné, mindenki boldog akar lenni, de nem tudják, hogyan lehet odajutni. Számomra a boldogság két dologból áll. Ha nincs béke, akkor nincs boldogság. A második a biztonság, hogy jó úton vagyok; Lesz feladatom, tudom mi a feladatom, és teljesítem azt. Innen jön a béke. Ennek a másik oldala szerintem az, hogy kapcsolat nélkül lehetetlen a boldogság. Itt a kulcs: ha jó a kapcsolatom Jézussal, akkor jó a kapcsolatom mindenkivel. Tudom, hogy miért vagyok itt, tudom, hogyha elesek, akkor van mód felállni, bocsánatot kapni és előre haladni. Van egy Isten atya, aki rendelkezik fölöttem, aki szeret, aki teremtett engem és a hibáimon túl még szeretni fog – hangsúlyozta John atya.
Kanizsára kerülésének történetét így fogalmazta meg az atya: Miután kiöntöttem a szívemet Varga László püspök atyának ide helyezett Kanizsára. Azt mondta nekem, szükségem van az irgalomra, amivel egyetértettem. Csak az irgalom az, ami gyógyít. Mondtam neki, hogy szívesen segítek azokon az embereken, akiknek szüksége van az irgalomra. Szükségünk van valakire, aki állandóan mondja, hogy szeret minket, és segít abban, hogy jobbak legyünk. Mondtam Laci atyának, hogy szeretnék iskolásokkal is foglalkozni, így a piaristákhoz járok. Szeretek az utcán emberekkel találkozni és beszélgetni. Jézusnak sem volt temploma. Nem mondom azt, hogy nincs szükség templomokra, de fontos, hogy Jézus jelen legyen, nemcsak a templomokban. Azért jó az adventi időszak, mert az embereknek van lehetőségük ezekről elmélkedni. Ilyenkor el szoktam gondolkodni azon, hogy mit fogok Jézusnak adni a születésnapjára. De mi is tulajdonképpen az ajándék? Az ajándék egy jelkép, annak a jelképe, hogy belőlem adok valamit valakinek, aki számomra fontos. Karácsonyra mindenki haza készülődik. Ilyenkor legfontosabb családban lenni, kifejezni a szeretetünket a másik iránt és nem ajándékot kapni. Az advent egy várakozási időpont. Egy olyan pillanat, amikor az időnkkel egy templomot lehet építeni a lelkünkbe, ahova Isten beköltözött. A szándékos szeretet tesz minden pillanatot fontossá. Az életem egy kicsit fura. Nem vagyok egy tipikus pap, mindig missziós akartam lenni. Nagyon szeretnék ebben a városban egy Szentségimádás kápolnát építeni, ahol minden nap, 24 órán keresztül szentségimádást lehetne tartani, fizikailag találkozni Jézussal – osztja meg velünk álmát a 47 éves pap. Az advent, várakozás; ezen idő motivációt adnak nekünk a felkészüléshez. Az a baj, hogy mindent akarunk érteni és kontrollálni, de a legszebb dolgokat az életben nem lehet sem kontrollálni, sem érteni. Ezek boldoggá tesznek minket. Hatan vagyunk testvérek, és a szüleimnek 39 unokája van. Otthon adventkor mindig lemondunk valamiről, és keresünk valakit, akin lehet segíteni. Különben ugyanaz a szokás az én családomban is, mint itt. Meggyújtjuk a gyertyát az adventi koszorún, és elimádkozzuk a rózsafüzért. Hogy mi teszi például anyukámat boldoggá? Ha valamit adok neki, vagy ha jobb ember leszek. Természetesen az utóbbi…
Bakonyi Erzsébet
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. november 26-án megjelent számában olvasható.