Változások lépnek életbe a köztemetőknél

facebook megosztás

Tilos személygépkocsival behajtani a Tripammer utcai köztemetőbe október 31-től november elsejéig. Mozgáskorlátozott kártyával pénteken és szombaton, valamint jövő hét keddtől csütörtökig reggel hét óra és dél között lehet autóval bemenni. A látogatást érintő változtatások a kirendeltségi temetőkre is vonatkoznak a mindenszenteki időszakban. Október 29-től 31-ig reggel hattól este nyolc óráig, november elsején és másodikán pedig este tíz óráig tartanak nyitva a Kanizsa környéki temetők. November elsején továbbá a Temetőgondnokság reggel nyolctól délután négy óráig ügyelet biztosít.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Tisztelt Temetőlátogatók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. október 29. (péntek) reggel 9 órától 2021. november 2. (kedd) 9 óráig a MAORT lakótelep utcáiban egyirányú forgalmi rendet vezetünk be. A megnövekvő temetőlátogatói forgalom miatt 2021. október 29. (péntek) reggel 9 órától 2021. november 1. (hétfő) 22 óráig a Tripammer utcai temető főbejárat melletti szakasza (a Vécsey utcától a Papp Simon sétányig) is egyirányú lesz.

A forgalom zavartalansága érdekében kérjük, vegyék figyelembe az érintett utcákban elrendelt ideiglenes megállási tilalmakat.

Nagykanizsa MJV Önkormányzata köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2018. (VI. 29.) rendelete alapján a mindenszenteki időszakban, 2021. október 31. - november 1. (vasárnap-hétfő) a Tripammer utcai köztemetőbe a gépkocsival való behajtás tilos.

Mozgáskorlátozott kártyával 2021. október 29-től október 30-ig (péntek-szombat) és 2021.november 2-től november 4-ig (kedd-szerda-csütörtök) 7.00 órától 12.00 óráig lehet személygépkocsival a temetőbe behajtani.

Ez vonatkozik a kirendeltségi temetőkre is: Kiskanizsa, Bajcsa, Sánc, Bagola, Fakos, Palin, Korpavár, Miklósfa.

Temető nyitvatartási ideje:

Október 29. péntek: 6.00 – 20.00 óráig

Október 30. szombat: 6.00 – 20.00 óráig

Október 31. vasárnap: 6.00 – 20.00 óráig

November 1. hétfő: 6.00 – 22.00 óráig

November 2. kedd: 6.00 – 22.00 óráig

November 3. kedd: 7.00 – 18.00 óráig

Ügyelet a Temetőgondnokságon:

November 1. hétfő: 8.00 – 16.00 óráig

Elérhetőségeink:

Temetőgondnokság: Nagykanizsa, Tripammer u. 3.

Tel.: 93/311530, 06/30/3484201

E-mail: via.temeto@nagykanizsa.hu

Via Kanizsa Nonprofit Zrt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.