ÉVE: felháborító és teljesen indokolatlan lenne a rendeleti kormányzás további fenntartása

facebook megosztás

Meghosszabbítaná a kormány a veszélyhelyzetet. Több fórumon is olvasható már a hír, miszerint kedden késő éjszaka Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes benyújtott egy törvényjavaslatot, amely a parlament őszi ülésszakának kezdete utáni 15. napig, tehát szeptember végéig nyújtaná meg a veszélyhelyzetet. Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője szerint felháborító és teljesen indokolatlan lenne a rendeleti kormányzás további fenntartása.

Február végén 90 nappal hosszabbította meg a kormány a jelenleg is érvényben lévő kormányrendeleteket, így azok május 23-ig hatályosak. Fodor Csaba frakcióvezető szerint éppen a kormányzati média közvetíti azt, hogy az országban jók a védőoltással kapcsolatos eredmények, valamint a járványügyi adatok csökkenése is már a nyitások irányába mutat. A frakcióvezető szerint így eléggé ellentmondásos a rendeleti kormányzás meghosszabbításának kezdeményezése. Az ÉVE képviselője bízik abban, hogy a parlament kétharmadát nem tudják meggyőzni arról, hogy szavazzák meg ezt a döntést. Az ügyben megkerestük Balogh Lászlót is. Nagykanizsa polgármesterétől azt a választ kaptuk, hogy addig nem szeretne nyilatkozni, amíg a parlament nem dönt a javaslatról. Kerestük a városi fideszfrakció vezetőjét is, de Szabó Szilárd adásunkig levelünkre nem reagált.

– Így lehet egyébként megszorongatni az önkormányzatokat, legalábbis azokat, ahol többségében ellenzék van, jelen esetben ugye Nagykanizsán is. És lehet egyébként meg nem magyarázható módon a Fidesz közeli önkormányzatokat támogatni, a többieket pedig kevésbé. Én azt hiszem, hogy Orbán egész jól gyakorolja a Putyini iskola tanításait, tehát azért világosan látszik, hogy egy diktatúra felé mozdult el a kormányzásuk. Szomorúak vagyunk. bízunk benne, hogy a parlament bölcsessége meglesz, bízunk benne, hogy nem tartják fenn a különleges jogrendet, mert tényleg nem indokolja semmi sem – fogalmazott Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.