Nagykanizsa a Facebook-posztok viharában
„Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel." Az idézet Albert Einsteintől származik. Végigböngészve a jelenlegi kanizsai politikai szereplők bejegyzéseit s az azokra, de tulajdonképpen bármilyen politikai témára érkező kommenteket, azt tippelnénk, hogy a közösségi hálón tett megnyilvánulások biztos, hogy a világ egyik legnagyobb tudósa által meg nem nevezett harci eszközök között lesznek.
Megpróbáltuk összegyűjteni azokat az ügyeket, amelyek a legnagyobb vihart kavarták legutóbbi lapszámunk óta a kanizsai politikai életben. Mindenképp a leginkább kiemelkedő témák közé sorolható a 820 millió forintos kormányzati támogatás - csak a margóra: ez volt az az ügy, ami után egyértelműen személyeskedő támadást kapott - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság javaslata szerint - egy kanizsai fake news oldal meg nem nevezett szerzőjétől a témát feldolgozó kollégánk - és az M9-es leendő nyomvonalának kérdése.
A kormányzati támogatásról január 4-én adott hírt hivatalos oldalán Balogh László.
„Nagy öröm városunk polgárait arról tájékoztatni, hogy a kormányzat a válsághelyzetben - a közös állami-önkormányzati áldozatvállalást követően - segíti és támogatja a városokat, így külön Nagykanizsát is 820 millió forinttal. Városunk önkormányzata az elmúlt hetekben-hónapokban lehetőségeihez mérten megtette azt a kötelességét, hogy hozzájárul a közös felelősségvállaláshoz, amit a kormányzat - ígéretéhez híven - most többszörösen kompenzált városunk irányába. Köszönet Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő úrnak, hogy kormányzati kapcsolatait mozgósítva sikerült ilyen komoly összeget Nagykanizsa számára - működési feladatokra - támogatásként megszereznie.” – áll a polgármester írásában.
Erre az Éljen VárosuNk Egyesület a következőket reagálta: Ismét megtudtuk, hogy Cseresnyés Péter közbenjárásának köszönhetően kapott városunk 820 millió forintot. Most azt engedjük el, hogy más fideszes, "mezei" parlamenti képviselők "közbenjárásának köszönhetően" ennek az összegnek a dupláját kapták a megyei jogú városaik.
A kérdés adott: Ön mire költené ezt a 820 millió forintot?
- Utak, járdák, önkormányzati bérlakások felújítására, parkolók kialakítására
- Mindegy, Cseresnyés úgyis elosztja a haverok között.
Szavazzon Ön is, hisz számít a véleménye! Főleg azért, mert Cseresnyés emberei is figyelik éjjel-nappal az oldalunkat, hátha meghatja őket, hogy Önök mit szeretnének!
A témával mi is foglalkoztunk az utolsó 2020-as számunkban, valamint a Kanizsa TV első 2021-es Híradójában. Megszólaltattuk Fodor Csabát és Horváth Jácintot, az ÉVE két vezető politikusát. Horváth egyebek mellett kiemelte: minden pénz jól jön, de látszik, hogy vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek ebben az országban, hiszen azok a városok, amelyek nagyon fideszesek, és nagyon fideszes a polgármester, s a közgyűlés, azok másfélszer ennyi pénzt kaptak.
Pár nappal később az ÉVE oldalán egy táblázat jelent meg, amelyből kiderül: a polgármesteri döntés alapján 194 233 000 Ft megy a Volánbusz kompenzációs fedezetére, többek között 57 milliót kap a focicsapat, s 495 millió sorsáról még nincs döntés.
Bár ezt bírálóink közül sokan szeretik elfelejteni, de e témával is megkerestük Balogh Lászlót, aki azt a választ adta, hogy használjuk a közösségi oldalát, később pedig már hiába próbáltuk, nem tudtuk elérni.
A témára kétszer is visszatért a polgármester az oldalán, előbb egy interjút osztott meg, amelyben az alpolgármestere számolt be a városi költségvetés átalakításáról a megyei napilapnak, majd ő ragadt virtuális tollat, s egyebek mellett ezt emelte ki: „…Fontos azonban hangsúlyozni a tisztánlátás végett, a sok szándékosan megtévesztő baloldali követelőzést cáfolva, hogy e célzott támogatás nem avégett érkezett városunk számlájára, hogy szabadon felhasználható fejlesztésekre, felújításokra fordítsuk, hanem Nagykanizsa MŰKÖDÉSÉNEK MEGSEGÍTÉSÉRE, vagyis KONKRÉT CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA: a tömegközlekedésre, a gyermekétkeztetésre, az intézményeink fenntartására, és már most külön gondolva és felkészülve a Kanizsa Aréna 2021-es megnyitására, a sportszervezetek támogatására tudjuk ezt a pluszforrást fordítani. Kifejezetten városi fejlesztésekre és felújításokra további támogatásokért és forrásokért a képviselő úr folyamatos tárgyalásban van a kormányzattal.”
Még ennél is nagyobbat szólt mind a bejegyzések számában, mind az egymásnak feszülő kommentekben az M9-es kérdése. A hírről a hivatalos, megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztató előtt három nappal az államtitkári válasz alapján Berta Krisztián, az ÉVE-frakció önkormányzati képviselője számolt be a közösségi oldalán még december végén.
Mint írta, ezzel két probléma van: az egyik, hogy az érintett szakaszt az M9-es részeként képzelték el, valamint a négysávosítás bármennyire is szépen hangzik, valójában visszalépés lesz, hiszen Kanizsa kikerül az észak-déli forgalomból. Később hivatalos sajtótájékoztatót is tartott Berta és Horváth Jácint. Utóbbi itt hangsúlyozta: a helyi Fidesz történelmi bűne, egy merénylet Dél-Zala és Nagykanizsa ellen, hogy az M9-es utat nem az eredeti nyomvonalon, Nagykanizsa felé vezetik.
Január 15-én posztolt ebben a témában először Balogh László.
Ahogy fogalmaz: „Kanizsaiként sokan emlékezhetünk, hogy 2006-ban a Gyurcsány-kormány belügyminisztereként Lamperth Mónika jelentette be büszkén, hogy az Új Magyarország program keretében 2007-ben megkezdődik a Kaposvár-Nagykanizsa M9 szakasz építése. Egy másik, szintén 2006-os bejelentés már módosította ezt; eszerint autópálya helyett 2x1 sávos M9-es kell. E módosítás egyben a Gyurcsány-kormány utolsó hatályos kormányzati álláspontja is. Sajnálatos, ahogy most számon kérik a jelenlegi kormányzattól a megvalósuló fejlesztéseket, úgy marad el a mostani ellenzék részéről az akkori Gyurcsány-Bajnai kormányzat tagjai beteljesületlen ígéreteinek a számonkérése.”
Írta ezt úgy, hogy elhallgatta Orbán 2018-ban Kanizsán tett ígéretét, miszerint: „ Nagyon régi terv az is, hogy az M9-est elhozzuk ide, aminek a hídját még az első kormányom idején megépítettük Szekszárdnál. Az a szándékunk, hogy az M9-est, ami az Alföldről jön, Nagykanizsánál kapcsoljuk rá az M7-esre. Ez a terv is az asztalon van, meg fogjuk valósítani."
Horváth Jácint DK-s pártpolitikusként egy táblázattal reagált, ami a Gyurcsány-Bajnai kormányok, valamint az Orbán-kormány Kanizsát érintő döntéseit sorolja fel. A posztban megjegyezte: a helyi fideszesek bedobták gumicsontként a 74-es út távlati négysávúsítását (még az egerszegi polgármester is megszólalt támogatólag az ügyben – meghiszem azt, hogy neki kedvezőbb így az M9 nyomvonal), fideszes innovációként kinevezték az M70-est az észak-déli tengely részének (sic!), és végül Balogh László még gyurcsányozott is egyet.
Az ügyre Balogh László - a Balaicz Zoltán sorait is magába foglaló „zaol-os cikk" megosztása mellett - még egyszer kitért, mégpedig a Népszavában megjelent, Esély helyett újabb pofon az M9-es autópálya a leszakadt településeknek címet viselő írás kapcsán, amit a városvezető csúsztatásokkal és elhallgatott információkkal teli, láthatóan koncepciózus és színvonaltalan cikknek minősít.
Amennyiben semmilyen váratlan esemény nem jön közbe lapunkkal kapcsolatban, úgy következő számunkban kitérünk a Kúria polgármesteri helyettesítés témában hozott döntésének fogadtatására, valamint a Kanizsa Újság sorsára, ami szintén nagy vihart kavart. Bár mindezt csak akkor tehetjük meg, ha a kormány jövő hétig nem fogadja meg Földi László titkosszolgálati szakértő azon tippjét, miszerint le kell kapcsolni az internetet…
Mikó-Baráth György
(Borítókép: Ködös út, ködbevesző ígéretek Fotó: Horváth Zoltán/Kanizsa Újság)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. február 12-án megjelent számában olvasható.