Meghatározó találkozás az I. Bolgár Hadsereg őrnagyával

Az 1960-as évek végén és a ’70-es évek elején az országok sokoldalú fejlődése, a köztük lévő békés viszonyok további javításának széleskörű igénye megállíthatatlan hatással volt a szocialista államok egymással való és a kapitalista országokkal történő kapcsolatok bővítésére. Ezek liberalizmusában természetesen mindkét oldalról szerepet játszottak a kölcsönös gazdasági érdekek és a vélt politikai számítások – vallja a 88 éves Mózes Pál, aki 27 évig töltötte be Nagykanizsa tanácselnöki tisztét, és nevéhez fűződik a testvérvárosi kapcsolat kiépítése Kazanlakkal.

Kazanlak tanácsa 1981-ben „Kazanlak díszpolgára” megtisztelő címet adományozta Mózes Pálnak a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztése és erősítése során tanúsított személyes eredményeiért, a kulturális és gazdasági élet előmozdításáért, a kulturális értékek cseréjének szorgalmazásáért, továbbá a társadalmi élet számos területén kifejtett tevékenységéért.

– A nyitásra való törekvésünket a külvilág felé lehetővé tette a nemzetközi viszonyok békés jellegű alakulása, amely időben egybeesett az új gazdasági mechanizmus bevezetésével. Az ezekkel együtt járó folyamatokra azonban a politika továbbra is odafigyelt, valamennyire tudomásul vette a nyitást, de megállítására már nem volt képes.

Tudomásom szerint Zalában sem a megyei tanácsnak, sem pedig a többi nagyobb településnek – Kanizsán kívül – önálló kezdeményezésű hivatalos vagy félhivatalos testvérvárosi kapcsolata nem volt. Ennek okait – véleményem alapján – a megyei vezetők gyenge kezdeményezőkészségében kellett keresni, mivel nem aknázták ki kellően a hatalmukat megtestesítő hatásköröket, jogosítványokat. Az 1970-es évek közepe táján azonban már volt módunk – az úgynevezett kishatárforgalom alakulásának tapasztalatai alapján – állampolgáraink véleményét, elégedettségét is figyelembe venni. A tanácsunknak még nem volt hivatalosan deklarált együttműködése a jugoszláviai Varasddal és Csáktornyával, az ausztriai Gleisdorffal s a szlovákiai

Dunaszerdahellyel, miközben intézményeink már – egyetértésünkkel – ezeknek a városoknak a társintézményeivel kölcsönösen előnyös kapcsolatokat ápoltak. A Kazanlakkal létrejött kapcsolat előzményeiről Mózes Pál kiemelte: 1974 nyarán magyar kormányküldöttség járt Bulgáriában, amelynek tagja volt a minisztertanács hivatalának a vezetője. A csoport egy része látogatást tett az ország egyik jelentős ipari városában, Kazanlakban. A nevezett személy a fogadáson találkozott a településen állomásozó alakulat tábornoki rangban lévő parancsnokával, és a beszélgetésük során kiderült, hogy ő az 1. Bolgár Hadsereg őrnagyaként részt vett 1945-ben Kanizsa felszabadításában. A hivatalvezető – hazatérve útjáról – javaslatot tett arra, ha én is jónak látom, utazzunk ki Bulgáriába, nézzünk ott körül, s szorgalmazzuk a kapcsolat kialakítását. Az ajánlatra igent mondtam, és hamarosan jött is a meghívó. Nagykanizsának végül tartós kapcsolata lett Kazanlakkal, de nem értünk el átütő sikert a gazdaságaink együttműködésének az elősegítésében. A kereskedelmi és szolgáltató szektorban is csak szerény eredmény született – elsősorban Kazanlakkal néhány termék és fogyasztási cikk közvetlen cseréjének formájában.

Egy nem publikus téma

Gerencsér Tibor, a Polgármesteri Hivatal közművelődési felügyelője első kazanlaki élményeit osztotta meg olvasóinkkal: – 1989 októberében Magyarországon a rendszerváltás közepén tartottunk. A kormány már szeptemberben megnyitotta a nyugati határt az NDK állampolgárai előtt. Nagykanizsa ekkor tett eleget bolgár testvérvárosa, Kazanlak egy korábbi meghívásának. – A küldöttségünk két részből állt. A politikusok Zsoldos Ferenc tanácselnök-helyettes vezetésével repülővel utaztak Szófiába, a kulturális küldöttség – a Dél-Zala Táncegyüttes és zenekara – busszal utazott Jugoszlávián keresztül, ennek én voltam a vezetője. Kazanlakban folyamatosan zsebrádiót hallgattunk, nyugtalanok voltunk, nem tudtuk mi történik itthon. Ezekben a napokban többek között a párt fegyveres szervezete, a Munkásőrség jövőjéről vagy megszüntetéséről folyt a vita, még semmi sem volt biztos az ország jövőjét illetően. Kíváncsiság nemcsak bennünk volt, hanem a vendéglátóinkban is. Egyik oldalról láttuk a magyarországinál sokkal konzervatívabb bolgár politikusokat, és láttuk a politikai nyitással szimpatizáló értelmiségieket is. Érkezésünk után a város vezetői egy tárgyalóteremben fogadták küldöttségünk vezetőit. Jelen volt egy újságíró hölgy is, aki a beszélgetés közben jegyzetelt. Amikor Zsoldos Ferenc arról kezdett beszélni, hogy Nagykanizsán a városi tanács teljes ülését közvetíti a városi televízió, a bolgár vendéglátók vezetője fejével intett az újságírónak, hogy ez a téma nem publikus. A hölgy becsukta a jegyzetfüzetét, és – mint a kisiskolások – hátratette a kezét. A szünetben azonban élénken érdeklődött a magyarországi helyzetről, és megkérdezte, elmennénk-e a lakására? Elmentünk. A kis lakása tele volt emberrel. Rengeteget kérdeztek, de tulajdonképpen nem is alakulhatott ki beszélgetés, mert annyi volt a kérdés…

Bakonyi Erzsébet

(Fotó: Archív/Kanizsa Újság)