Magyar utazók Amerikában
Amerika magyar utazóinak állít emléket a Sonomától az Amazonasig című kiállítás a HSMK-ban. A gyűjteményt a Kanizsai Kulturális Központ „Én hobbim” sorozatának legújabb részeként tekinthetik meg az érdeklődők.
Gelencsér Gábor sokéves gyűjteménye azokat az amerikai országokat mutatja be, ahol hazánk leghíresebb világjárói megfordultak. A látogatók például Xántus János - az Amerikai Egyesült Államokban ismert nevén John Xantus de Vesey - felfedező rajzain keresztül bepillantást nyerhetnek az észak-amerikai indián kultúrába. A válogatásban helyet kaptak különböző érmék, képeslapok, bankók és zászlók is.
– A tárlókban albumok, korabeli krónikák metszetei, illetve lenyomatai találhatók. Minden olyan dolog, ami egy kicsit felidézi azokat a műveket, rajzokat, metszeteket, amelyeket a magyar felfedezők, utazók készítettek – mondta el Gelencsér Gábor nyugdíjas újságíró, tanár.
Benedek Miklós szerint támogatni kell minden olyan kezdeményezést, ami bemutat olyan eseményeket, amik nem szerepelnek a tankönyvekben.
– Nagyon lényeges, hogy a földrajzi témákat napirenden tudjuk tartani. Ennek több oka is van: a földrajz a mostani oktatásügyben egy kicsit háttérbe szorul és nem olyan fontos, nem olyan divatos, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt. A másik, hogy a Magyar Földrajzi Társaság Zala megyei csoportja elég sokat dolgozik azon, hogy népszerűsítsük ezt az egész tevékenységet – tette hozzá Benedek Miklós, a Zala Megyei Földrajzi Társaság titkára.
A kiállítás szeptember 26-ig tekinthető meg a HSMK-ban.
K.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)