Emléktúra a hősökért – katonák, tartalékosok és diákok meneteltek szombaton

facebook megosztás

A Doni Hősök Emléktúra elnevezésű országos megemlékező programsorozat részeként szombaton térségünkben is gyalogtúrával tisztelegtek a Don-kanyarban hősiesen helytálló magyar katonák emléke előtt. A Fűzvölgyről induló 15 kilométeres menet a nagykanizsai temetőig tartott.

Mintegy 150 fő, a hivatásos szolgálat mellett kadétok és tartalékos katonák vettek részt azon a túrán, amely a magyar királyi 2. honvéd hadseregről való megemlékezést szolgálta. A túra legfőbb célja, hogy valós teljesítménnyel tisztelegjen az 1942–43-as doni harcokban elesett, megsebesült vagy eltűnt magyar katonák és munkaszolgálatosok, a hazatértek előtt. A résztvevők Homokkomáromban megállva megemlékeztek az elődökről, ahol személyes kötődések is előkerültek.

Doni Hősök Emléktúra

- Az én nagyapám is, Kövesdi Jenő is hazatért a Don-kanyarból és talán végrehajtotta a legnagyobb küldetését és parancsát, felnevelte a nagymamámat ezáltal megszülethetett édesapám és ezáltal ma én is itt lehetek és együtt emlékezhetek a hősökre - mondta el Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója. 

Az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred vitéz Nagy Sándor 48. Területvédelmi Zászlóalj szervezésében tartott emléktúra a kanizsai Tripammer utcai temető II. világháborús emlékhelyéig gyalogolt, ahol Fodor Csaba, Nagykanizsa alpolgármestere is szólt az emlékezőkhöz.

- Hódolattal álljunk meg a hősi halottaink, sebesültjeink ezrei előtt, dicsőség nevüknek hála és elismerés illesse őket. E szavakat Jány Gusztáv vezérezredes a magyar királyi 2. magyar hadsereg parancsnoka nyolc évtizede mondta. Ezek a szavak beleégtek a magyar köztudatba, és ezek a szavak ma is igazak - fogalmazott Fodor Csaba. 

A túra ezúttal is megmutatta, hogy a katonaelődök emlékének ápolása a múlt iránti tisztelet kifejezése, amely a Magyar Honvédség számára erkölcsi és szakmai kötelesség egyaránt.

K.V.A.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.