Egészséges életmódra buzdítják az embereket a kanizsai háziorvosok

facebook megosztás

Együttműködnek és egészséges életmódra buzdítják az embereket a nagykanizsai háziorvosok.  

Energikus gyaloglással edzettek a „Három generációval az egészségért" program doktorai kedden délután. A konzorcium korábban kerékpározással is igyekezett felhívni a figyelmet a sport fontosságára. Jelenleg öt háziorvos szűri folyamatosan a betegeket és a receptek mellé javasolnak rendszeres testmozgást. 

– Három generációval az egészségért program részeként alakult konzorciumunk 2019 februárjában. Öt háziorvos vesz benne részt. Egészségharcosok Dél-Zalában nevet viseljük. Vezetőnk dr. Kovács Beáta háziorvos, szakmai vezetőnk dr. Mihalecz Károly, dr. Alemayehu Asnake háziorvos még a tagunk és két gyermek-háziorvos dr. Kovács Andrea és dr. Spingár Andrea – mondta el Knausz Lívia projektmenedzser.

Kisebb nagyobb problémával küzdő pácienseknek is ajánlanak rendszeres testmozgást a háziorvosok, de természetesen mindenkinek a képességihez mérten. Az egészség megőrzéséhez ugyanis elengedhetetlen a sport, sőt sokat javíthat is az ember állapotán.

– A betegeink között és a fiatalok között is nagyon sok a túlsúlyos és Magyarországon rengeteg a mozgásszervi beteg és a szívbeteg. Manapság a szakma azt mondja, hogy a testmozgás a terápiának fontos része kell, hogy legyen. Akár a nagyon komoly szívbetegeknek is fontos lenne, hogy rendszeresen mozogjanak, mozgásszervi betegeknek meg szinte elengedhetetlen – fogalmazott Mihalecz Károly háziorvos, szakmai vezető.

Mihalecz Károly kiemelte, hogy a gyakori edzések mellett a rendszeres szűrésen való részvétel is lényeges. Hiszen amennyiben időben észreveszik a problémát, könnyebben tudnak segítő kezet nyújtani pácienseiknek. 

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.