1.531.000 forint

facebook megosztás

Több mint másfél millió forintot adományoztak a kanizsaiak Dávidka gyógyulásáért. A súlyos beteg zalaapáti kisfiú, Galuska Dávid 30 millió forintos németországi kezeléséért két napon keresztül jótékonysági sütivásárt tartottak két helyszínen is a városban. Az önzetlen felajánlásoknak köszönhetően 1.531.000 forint gyűlt össze. A jótékonysági sütinapokat a Zalaapátiban élő nyolcéves kisfiú gyógyulásának megsegítése miatt szervezték. Dávidnál tavaly diagnosztizáltak agydaganatot, műtéte megtörtént, ám javulása érdekében Németországban kellene részt vennie gyógykezelésen. Ennek költsége mintegy 30 millió forint, a pénz összegyűjtésére több civil kezdeményezés, licit és akció indult. - Nagyon sok pozitív élmény ért bennünket, nagyon sok segítőkész emberrel találkoztunk. A sütemények felajánlását segítette pár cukrászda, de nagyon sok önjelölt cukrász is ajánlott fel süteményeket. Szebbnél szebbek, finomabbnál finomabbak, és az adakozókedv azt gondolom, elég jól működik – mondta el Laska Csabáné szervező.



Rengetegen segítették a jótékonysági akciót.

A Kanizsa Centrumban szombat délután folyamatos volt az érdeklődés az akció standjánál. A süteményárusítás mellett egy figyelemfelhívó program is segítette a szervezőket. A Pántlika Néptáncegyüttes tagjai is kivették a részüket a jótékonysági akció népszerűsítéséből. - Felkértek bennünket, hogy amennyiben tudunk, vegyünk részt és táncoljunk a jelenlevő közönségnek, illetve azoknak, akik itt vásárolnak. Mi ezt szívesen teljesítjük, örülünk, hogy ezzel segíthetünk – fogalmazott Feszt Attiláné, a Pántlika Néptáncegyüttes tagja. A szervezők szerint a jótékonyság jól működik a városban, a titka annyi, hogy meg kell szólítani az embereket, hangsúlyozva a célkitűzést. A két nap alatt több mint 1,5 millió forint gyűlt össze, az akció részleteiről a közösségi médiában lehet tájékozódni.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.