A megye legjobb fiatal parasportolóit köszöntötték a Szivárvány EGYMI-ben
A megye legjobb fiatal parasportolóit köszöntötték a Szivárvány EGYMI-ben. A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége Zala megyében 6 sportágban rendezett megyei megmérettetést, a legjobbakat a mai rendezvényen díjazták. A FODISZ zalai szervezete három éve szervezett először tanévzárót. – Először Zalaegerszegen, tavaly Keszthelyen, idén pedig az ünnepi hét keretében Nagykanizsán rendezzük a tanévzárót. A diákjainkat és a felkészítő tanárokat díjazzuk, akik sokat tettek a sportért ebben a tanévben is. Országos, regionális versenyeken is kiváló eredmények születtek különböző sportágakban - nyilatkozta Sziver Krisztina, a FODISZ szakmai koordinátora.
A 2018-2019-es tanévben 70. születésnapját ünneplő Szivárvány EGYMI diákjai kiváló évet zártak, hiszen a megyei komplex tanulmányi verseny mellett több sportos megmérettetésen is jó eredményeket értek el. – Gyermekeink igazán kiválóak, sikeresek a sport területén. Ünnepi évünk van, 70 éves az intézmény, és az ünnepi rendezvénysorozat keretébe ez a rendezvény pontosan belefér. Ez az ünnep kettős, ünnepeljük saját magunkat, illetve azokat, akik ma kitüntetéseket vehetnek át kiváló sportteljesítményükért. Itt együtt ünnepel ünnepelt és ünneplő - említette Horváth Piroska, a Szivárvány EGYMI intézményvezetője.
A FODISZ Zala megyében 6 sportágban rendezett megyei megmérettetést
A legügyesebb zalai parasportolókat a tankerületi központ igazgatója is köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy nem a versenyeken elért helyezések vagy a begyűjtött érmek száma a legfontosabb, hanem a felkészülésbe befektetett kitartó és alázatos munka. – Egy versenyen – pláne fiatal korban – nem elsősorban az a lényeg, hogy az ember nyakába akasztanak-e érmet. Sokkal inkább az, hogy saját határait feszegetve örömét lelje a sportban. A sport ugyanis valódi örömforrás, a teljesítmény pedig minden esetben tiszteletet parancsoló - fogalmazott Magyar Ferenc.
A Szivárvány EGYMI tanulói leginkább atlétikában remekeltek az idei tanévben, Magyar Bianka 3000 méteren első, míg Zakócs Mirtill 1500-on a 3. helyet szerezte meg a megyei megmérettetésen.