Művészeti bemutatóra került sor a Zalaegerszegi Törvényszéken
Az immár mögöttünk lévő héten – 2019. május 9-én – vásárlási lehetőséggel egybekötött képzőművészeti bemutatóra került sor a Zalaegerszegi Törvényszéken. A művészeti bemutatóról dr. Bartalné dr. Mentes Judittól, a törvényszék sajtószóvivőjétől kértem rövid tájékoztatást.
Az elmúlt héten a budapesti „Art-Tér Galéria”egyik munkatársa látogatott Zala megye törvényszékére. Egyrészt olyan ismert művészek, mint Szász Endre, Kass János, Kéri Imre, Zsin Judit, Almásy Aladár, Tóth Ernő, Varga Imre, Reich Károly, Melocco Miklós, Gross Arnold, Artner Margit, Egresi Zsuzsa, ifj. Iván Szilárd és Szalay Lajos munkáit hozta magával. Ezen művek mellett további harminc kortárs alkotó festményeit, rézkarcait, grafikáit, akvarelljeit és kisplasztikáit mutatta még be a törvényszék Díszteremében.
Papp Attila