Tucatnyi baleset Zala megye útjain

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint 12 anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.



Fotó: police.hu

Egy 39 éves marcali nő 2019. április 13-án 18 óra 12 perckor Cserszegtomaj külterületén, Karmacs felé közlekedett egy Fiat típusú személygépkocsival, amikor a Sümegi út 145. szám előtti útszakaszon a sebesség helytelen megválasztása miatt árokba hajtott a járművével. A baleset következtében a sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett - közölte vasárnap honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök hét főt állítottak elő, köztük két személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést nyolc esetben foganatosítottak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.